Hirdetés

Nem rossz az új Zsivány Egyes sztori, de azért a világot nem váltja meg (és nem is akarja)

|

Mindenki nagyon szeretne valami hatalmasnak beállítani egy új képregényt, de tényleg ér ez annyit?

Hirdetés

Immár 11 éve a Marvel végzi a Star Wars képregények kiadását, és ahogy az ezt megelőző időszakban, ebben az érában is gyakoriak az új, vagy épp évfordulós tartalmakhoz kapcsolódó új kiadványok megjelentetése. Előfordul, hogy csak évfordulós variáns borítókat kapnak az éppen aktuálisan futó sorozatok, amit a gyűjtők bezsákolnak, de az is, hogy egy külön kis széria érkezik valamilyen alkalomból.

Most is épp ez történt, mégpedig a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történet tíz éves születésnapja alkalmából. Összesen 5 darab egyfüzetes kis történetet, melyek egy-egy karaktert, vagy páros helyeznek a középpontba a film szereplői közül. Az első két füzet, melyek Cassian Andort és Jyn Ersót tették a fókuszba már megjelentek, az év hátralévő részében pedig Saw Gerrera, Chirrut és Baze, valamint maga Darth Vader kapnak egy-egy kis sztorit a filmhez kapcsolódóan.

Hirdetés

Amit viszont ezekről tudni kell, hogy az ehhez hasonló sztorik jellemzően közelebb állnak a merchandise kategóriához, mint a tényleges történetmeséléshez. A gyűjtőknek lesz néhány szép új képregény a gyűjteményében, és lehetőséget teremt megemlékezni a film évfordulója előtt, de történetileg ezek jellemzően semmi extrát nem jelentenek.

Most sincs ez másképp. A Jyn Ersóról szóló füzet harmadikán jelent meg, és valójában csak arról szól, hogy Jyn segít megszökni egy kislánynak a Birodalom wobani munkatáborából. A tekintetben mindenképp érdekes volt ez a kis sztori, hogy míg a filmben alig láttunk valamit ebből a helyszínből, ez a képregény némileg párhuzamba állította ezt az Andorban látott Narkina-5 munkatáborral, ezen kívül viszont sem Jyn sztorijához nem ad hozzá igazából semmit (sőt, kicsit meg is gyorsítja a filmben látott karakterfejlődését, ami számomra nem teljesen összeegyeztethető azzal, amit ott látunk).

Így ha olyan címmel találkoztok valahol, amely arról szól, hogy egy új sztori teljesen más megvilágításba helyezett ezt azt vagy azt a Zsivány Egyes kapcsán, tudjátok, hogy minden bizonnyal erről, a nagy egész tekintetében teljesen elhanyagolható kis képregénysorozatról van szó. Ha még több, a Zsivány Egyeshez kapcsolódó sztorira vagytok kíváncsiak, akkor jó szívvel tudom ajánlani, de világmegváltásra semmiképp sem érdemes tőle számítani.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)