Hirdetés

Hercule Poirot parás nyomozását nézték a legtöbben a hétvégén, de nem sokon múlt

|

Kenneth Branagh detektívjét egy gyilkos apáca és egy szakító pár is megszorongatta.

Hirdetés

Két hete még a Démonok között univerzumot bővítő Az apáca 2. és a romantikus vígjáték, a Bazi nagy görög lagzi 3. uralta a hazai hétvégi nézettségi listát, Antal Nimród és Liam Neeson közös akciófilmje, a Megtorlás pedig csúfosan leszerepelt. Már akkor fel voltunk rá készülve, hogy a múlt heti újdonságok, élen a legújabb Agatha Christie-adaptációval és egy romantikus széria befejezésével (Miután annyi minden történt) komoly konkurenciát jelentenek majd.

Így is lett: a Kenneth Branagh rendezésében és főszereplésével készült Szeánsz Velencében nagy kockázatot vállalt azzal, hogy horrorisztikusabb környezetbe helyezte a legendás bajszos nyomozót, viszont bejött a készítők számítása: a 60 millió dollárból készült film jól nyitott az Egyesült Államokban (csak ott 14,5 millió dollárnál tart), és nemzetközileg is szépen teljesít (22,7 millió jött össze eddig). 

Hirdetés

A Filmforgalmazók Egyesülete közzétette, hogy a legutóbbi hétvége, vagyis a szeptember 14. és 17. közötti időszak milyen eredményeket hozott, ezek alapján pedig a magyar közönség is előszeretettel váltott jegyet a legújabb Poirot-nyomozásra. A fineszes belga azonban nem érezhette magát teljes biztonságban: a nyomában loholt Az apáca 2. és a Miután annyi minden történt is, így érdekes lesz megfigyelni, hogy meddig tudja majd tartani az első helyet, pláne A feláldozhatók 4 érkezésével

Ami a többi premiert illeti, egy állatos családi film, a Macskaland pont bevergődte magát a top 10-es lista legvégére, egy francia dráma (A csodák könyve) és a tetoválásról szóló magyar doksi (Varrat) viszont már nem voltak ilyen szerencsések: előbbi a 15., utóbbi csak a 23. helyet csípte meg. A tíz legtöbbet nézett film között még mindig ott van az Oppenheimer és a Barbie, a káromkodó kutyák (Kivert kutyák) és a Pixar legutóbbi animációs filmje (Elemi) viszont kiszorult a top 10-ből. 

  1. Szeánsz Velencében 59 084 790 Ft bevétel, 28 292 látogató
  2. Az apáca 2. 55 840 880 Ft bevétel, 26 119 látogató
  3. Miután annyi minden történt 54 113 2010 Ft bevétel, 27 710 látogató
  4. Bazi nagy görög lagzi 3. 33 248 800 Ft bevétel, 16 517 látogató
  5. A védelmező 3. 25 428 470 Ft bevétel, 11 861 látogató
  6. Oppenheimer 13 186 612 Ft bevétel, 5985 látogató
  7. Barbie 10 435 811 Ft bevétel, 4920 látogató
  8. Gran Turismo 9 790 156 Ft bevétel, 4631 látogató
  9. Megtorlás 8 380 515 Ft bevétel, 3893 látogató
  10. Macskaland 7 812 105 Ft bevétel, 4080 látogató
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)