Másvilág logó
Hirdetés
Másvilág

Channing Tatum még mindig harcol az önálló Gambit-filmért

|

A színész szerint már csak egy igazán jó rendező kellene hozzá.

Hirdetés

Channing Tatum továbbra sem mondott le arról, hogy az X-Men csapat egyik ikonikus tagja, Gambit saját filmet kapjon. A színész a ScreenRantnek elmondta, hogy még mindig harcol a projektért, és egy olyan tapasztalt rendezőre vár, aki megfelelően vászonra tudná vinni az elképzeléseit. A Marvel Studios azonban egyelőre nem jelentett be önálló Gambit-filmet (és kérdés, hogy fog-e egyáltalán valaha, ha már egyébként egy teljesen új, fiatal X-Men gárdát pakolgat épp össze. A 20th Century Fox még 2014-ben adott zöld utat a produkciónak, amelyhez Rupert Wyatt, Doug Liman és Gore Verbinski is csatlakozott rendezőként, de mindhárman távoztak.

Tatum szerint az első két változatot stúdióviták és az elhúzódó fejlesztés temette maga alá, Verbinskivel pedig idővel eltávolodtak egymástól az elképzeléseik. A Disney 2019-es Fox-felvásárlása után a filmet végleg levették a napirendről.

Hirdetés

Az egyik korábbi forgatókönyv Shawn Levy érdeklődését is felkeltette, de Tatum és produceri partnere, Reid Carolin akkor már úgy gondolta, valamelyiküknek kellene megrendeznie a filmet. Tatum utólag elismerte, hogy ehhez egyiküknek sem volt elég tapasztalata, a próbálkozás pedig valószínűleg katasztrófával végződött volna.

A színész végül a Deadpool & Rozsomák egyik legnagyobb meglepetéseként játszhatta el Gambitet, majd bekerült a Bosszúállók: Doctor Doom ébredése szereplőgárdájába is. Az új Bosszúállók-film december 16-án érkezik a mozikba.

Forrás: ScreenRant, GamesRadar

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)