Hirdetés

2023 legjobban várt filmjei 1. rész - A galaxis őrzőitől a Halálos irambanig

|

Két cikkbe zsúfoljuk a 2023-as év legvártabb mozis bemutatóit, ennek olvashatjátok most az első felét.

Hirdetés

Creed III.

Az első két részben színészként remekelő Michael B. Jordan a Creed III.-ban már rendezőként is bizonyíthat. A sztori szerint öt év telt el a második rész óta, Adonis Creed pedig a magánéletben és a bokszban is sikereket arat ezen időszak alatt. Visszatér azonban hosszú börtönbüntetése után egy gyerekkori barátja, és az egykori pajtások riválisok lesznek. Hát persze, hogy nézeteltérésüket végül a ringben rendezik majd le. Michael B. Jordan ellenfelét Jonathan Majors alakítja, szóval Majorsre nem csak A Hangya és a Darázs: Kvantumánia miatt lesz érdemes 2023-ban odafigyelni.

Dune: Part Two

Kérdéses volt, hogy elkészülhet-e a Dune: Part Two, de szerencsére a Warner végül zöld utat adott Denis Villeneuve filmje folyatásának. A második részben természetesen visszatérnek az eredeti gárda még élő karakterei, ismételten Timothée Chalamet alakítja Paul Atreidest, Zendaya pedig Chanit. Josh Brolin Gurney Halleck szerepében újrázhat, és a Harkonnenek sem maradnak ki a buliból: a bárót Stellan Skarsgård, Glossu Rabbant pedig Dave Bautista fogja megint eljátszani. Fontos új szereplő lesz IV. Shaddam császár, illetve a lánya, Irulan hercegnő. Az előbbi szerepében Christopher Walken, míg az utóbbiéban Florence Pugh lesz látható. Sok Dűne-rajongó várta már Rabban testvére, Feyd-Rautha Harkonnen felbukkanását, végre ez meg is történik, a szerepet Austin Butler kapta meg.

Hirdetés

Dungeons & Dragons: Betyárbecsület

A Wizards of the Coast úgy érezte, ideje végleg elfeledtetni mindenkivel a korábbi meglehetősen pocsék filmes próbálkozásokat a méltán népszerű Dungeons & Dragons szerepjátékok kapcsán, és most már tényleg egy valóban nagyköltségvetésű, komoly szereplőgárdát felvonultató szuperprodukciót letenni az asztalra. 2023 márciusában pedig ki fog derülni, hogy a Dungeons & Dragons: Betyárbecsület tényleg alkalmas-e erre a feladatra. Nagy nevekből nincs hiány, hiszen a filmben szerepelni fog többek között Chris Pine, Michelle Rodriguez és Hugh Grant is, de ez persze még egyáltalán nem garancia a sikerre. Az első előzetesek alapján viszont legalább a remény megvan arra, hogy valóban kapni fogunk egy szórakoztató, humoros és látványos fantasyt. Többre talán ezúttal nincs is szükség.

Flash - A Villám

Nem csak a második Aquaman film bemutatóját tologatja hosszú ideje a Warner, a Flash mozi sem akar megérkezni. Ehhez nyilván az is nagyban hozzájárul, hogy a címszereplő, Ezra Miller módszeresen dolgozott azon az elmúlt hónapokban, hogy teljesen ellehetetlenítse magát a filmvilágban, és így a Flash producereit is kellemetlen helyzetbe hozza. A végtelenségig azért nem lehet húzni a premiert, ezt ha minden jól megy, 2023 júniusában már meg is lépi a Warner. Kérdéses, itt mennyire szólnak bele az eredeti tervekbe Gunn víziói. Elvileg forgattak egy Superman cameót ehhez a filmhez is Henry Cavill-lel, sőt még Gal Gadottal is, de ezek Gunn újratervezését követően mégsem kerülnek be a Flashbe, szóval az Acélembert és Wonder Womant sem fogjuk itt látni. Batmanből viszont egyből kettő is érkezik: Ben Affleck mellett Michael Keaton is denevérjelmezbe fog bújni ebben a DC-s multiverzumot bemutató kalandban. Sasha Calle Supergirl-ként debütálhat, Michael Shannon pedig valahogy Zod tábornok szerepében tér majd vissza. A párhuzamos világok koncepciója végtelen lehetőséget ad az alkotóknak, reméljük ezzel tud is élni Andy Muschietti rendező.

Gran Turismo

Nagyon sok Sony-videojáték kap majd filmes vagy sorozatos feldolgozást a közeljövőben, hiszen készül a Days Gone, a Ghost of Tsushima, a Gravity Rush és a Jak and Daxter mozifilm, januárban jön az HBO-féle The Last of Us sorozat, a Peacock szállítja majd a Twisted Metal szériát, az Amazon Prime Video egy God of War-, a Netflix pedig egy Horizon Zero Dawn sorozaton dolgozik. Mindezeken felül pedig jön a 2023 augusztusában az egyik legfurább ötlet, a Gran Turismo film. Ez a mozi ugyanis valós eseményeken alapul, egy fiatal Gran Turismo-játékos életét dolgozza fel, aki végül ténylegesen versenypilóta lett. Olyan sztárok szerepelnek majd a filmben, mint David Harbour vagy Orlando Bloom, a rendezést pedig Neill Blomkamp vállalta magára. Valljuk be, ez eddig egyáltalán nem hangzik rosszul.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Halálos iramban 10.

Tény, hogy a Halálos iramban széria nem az intellektuális szórakozás magasiskolája, de azt sem lehet elvitatni, hogy a sorozat részei csillagászati összegeket tudnak kitermelni, hatalmas nézőközönséget vonzanak be a vetítőtermekbe. És minden bizonnyal nem lesz ez másként a tizedik felvonás esetében sem. A tizedik menetben Jason Momoa kapta meg a főgonosz szerepét, de szerepelni fog benne például Brie Larson is. Mondanunk sem kell, hogy a teljes régi banda újra volán mögé ül, itt lesz Vin Diesel, Michelle Rodriguez, Tyrese Gibson, Ludacris, Jordana Brewster, Nathalie Emmanuel, Sung Kang és Michael Rooker, de még Charlize Theron is. A filmet eredetileg Justin Lin rendezte volna, de kreatív nézeteltérésekre hivatkozva távozott, és csak producerként segítette a munkálatokat, helyét Louis Leterrier vette át. Nem ez lesz még egyébként Dominic Torettóék utolsó kalandja, a 11. résszel fog csak lezárulni a teljes széria.

Ez volt most a 2023-as gyűjtésünk első etapja, de nem kell sokáig várnotok a folytatásra, holnap már érkezik is a második rész, benne ugyanennyi 2023-as mozival. 

Ti mit vártok ezek közül?

Oldalak: 1 2

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)