Hirdetés

Ezra Miller orvosi segítséget kér, belátta, hogy nagyon komoly mentális gondokkal küzd

|

Ha minden jól megy, akkor véget érhet Ezra Miller ámokfutása, a The Flash sztárja ugyanis orvosokhoz fordul.

Hirdetés

Ezra Miller az elmúlt években botrányt botrányra halmozott. 2020-ban egy olyan felvétel került fel az internetre, melyen a színész nagyon úgy fest, hogy fojtogatni kezdett egy nőt Írországban. Idén aztán kétszer is letartoztatták őt, mikor Hawaiion járt - ezeket a szabálysértéseket megúszta pénzbírsággal. Legutóbb betöréses lopás miatt emeltek vádat ellene, Vermontban lopott el több üveg alkoholt egy házból. A leghajmeresztőbb vádak viszont azok voltak, melyek szerint saját farmján egy huszonéves nő, és annak kisgyerekei élnek vele együtt, a gyermekek pedig széthagyott lőfegyverekkel és töltényekkel játszanak, a felnőttek rendszeresen fogyasztanak a kicsik mellett marihuánát.

Miller képviselői most a Varietynek küldtek el egy nyilatkozatot, melyben Miller egyrészt bocsánatot kér minden korábbi tettéért, másfelől ígéretet tesz arra, hogy kezeltetni fogja magát, mivel a mentális egészsége egyáltalán nincsen rendben.

Hirdetés

Egészen pontosan így fogalmazott Ezra Miller a fentebb említett nyilatkozatban:

"A közelmúltban egy intenzív krízisen mentem át, most viszont már tisztában vagyok ezzel, és megértettem, hogy összetett mentális egészségügyi problémákkal küzdök, megkezdtem az ezzel kapcsolatos folyamatos kezeléseket. Szeretnék mindenkitől elnézést kérni, akit megrémítettem vagy felzaklattam a korábbi viselkedésemmel. Elkötelezett vagyok amellett, hogy mindent megtegyek azért, hogy visszatérhessek életem egészséges, biztonságos és eredményes szakaszába."

Miller következő filmjét, a The Flasht 2023 júniusában tervezi bemutatni a Warner Bros. Kérdés persze, hogy addigra csillapodnak-e a kedélyek a színész körül, és nem jár-e potenciális PR-katasztrófával az, ha műsorra tűzik azt a filmet, ami egyébként nagyon fontos lenne a DC moziverzum számára, hiszen nem csak Ben Affleck tér vissza benne Batmanként, hanem újra ebben a szerepben láthatjuk Michael Keatont is, Sasha Calle pedig Supergirlként fog debütálni. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)