Devil May Cry 5 - a gyűjtői kiadásba még a furgon is belefért
A széria rajongói nem fognak csalódni a rendesen megpakolt, meglehetősen stílusos táskában érkező gyűjtői kiszerelésben.
A széria rajongói nem fognak csalódni a rendesen megpakolt, meglehetősen stílusos táskában érkező gyűjtői kiszerelésben.
A How to Hitman sorozat új részéből megtudhatjuk, hogyan lesz hasznunkra a táska. Mint kiderült, nem csak mesterlövész puska tárolására alkalmas.
A csomaghoz ráadásul még egy hordtáska is jár.
Csak lepillantasz a csuklódra, és már látod is, hogy mikor jött el az ideje a halálnak.
Valaki egy AOC AG271QG 27 colos gaming monitorral a táskájában indul majd haza a 2018-as GameStar táborból, mi pedig már most irigyeljük érte.
Egy komfortos füles, egy precíz egér, és egy hatalmas táska, amibe minden kényelmesen belefér. A Lenovo Y Gaming széria perifériái bárhol és bármikor hasznunkra válnak.
Egyik reggel felkelt egy UPS munkatárs, és azt kiáltotta: "úgy csinálnék egy kartondobozt ehhez a kartondobozhoz". Így született a Labo táska.
Minden évben megajándékozzuk azokat, akik elsők között fizetik be a tábor díját és ezzel véglegesítik jelentkezésüket. Most egy elég király Trust táska lett a leggyorsabbak jutalma.
Ház, versenyautó, táska, terrorista Action Man - összegyűjtöttük 2017-ből azokat a speciális kiadásokat, amikért az összes pénzünket hajlandóak lennénk odaadni.
Egyre többen használnak gamer laptopot asztali PC-k helyett, és a notikban az a jó, hogy könnyen hordozhatók. Csak nem ugyanaz, ha egy nejlonszatyorban viszed magaddal, mintha egy kipárnázott, tágas, de kényelmes táskát választasz inkább.
A kiadó egyik pillanatról a másikra úgy döntött, hogy nem akarnak többet foglalkozni a stúdióval. Ha nem jön gyorsan valaki egy nagy táska pénzzel, akkor a Hitman folytatásnak is reszeltek.
A Király Válogatáskazi még mindig király, szinte mindegy is mit csinálunk közben, ha ez szól alatta.
Ha attól félsz, hogy mi lesz a Nintendo Switch konzoloddal egy közelgő atomtámadás esetén, akkor ezt a táskát neked találták ki.
A Destiny 2 leleplezésével egy időben felkerültek több nemzetközi áruház weboldalára a játék különböző kiadásai is, a normál változat mellett két nagyobb csomagból választhatunk majd.
Kimutatnád lojalitásod a Lannister ház felé? Szeretnéd Westeros és Essos térképét a szobád falán látni? Vagy másmilyen relikviára vágysz? A Geekstore játékában most nyerhetsz!
Bugok, hiányzó karakterek, és a táskaeltűnések miatt a Ubisoft úgy gondolta, ajándékot ad az érintett játékosoknak. Ez viszont valószínűleg nem segít a helyzeten.
Nem sűrűn fordul elő, hogy egy videojáték karaktert kérnek fel arra, hogy legyen az arca egy termékcsoportnak. Lightning egyenesen a luxust hozza el nekünk. Igen, mint modell.
Hogy is lehetne méltóbb módon ünnepelni a PlayStation 20. születésnapját, minthogy összeöltözünk kedvenc masinánkkal. Kabátok, táskák, minden ami kellhet.
Ha a gépeiteket nem is vihetitek magatokkal a suliba, egy kézikonzol vagy okostelefon csak elfér a táskában. Nem fogtok unatkozni.
Minek örült Vincent, amikor kinyitotta a bőröndöt? Jules tényleg megtanulta az Ezekiel 25:17-et? Ezekre és további kérdésekre is választ kaphattok egy most megjelent videóból.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)