Újabb gyomros a játékos társadalomnak: Bezár a Polyarc, az elismert Moss-széria mögött álló stúdió
Itatjuk az egereket.
A fiatalok napi használatát is korlátozza a történelmi megállapodás.
A Ferrari Luce első példányáért kiperkált álomösszeg egy jótékonysági aukción cserélt gazdát.
Adam Mosseri személyesen harangozta be az újítást, ami a közösségi oldal arculatát érinti.
Két tapasztalt fejlesztő gyorsan összedobott egy játékot, amiből egyetlen hét alatt több mint 128 ezer példányt adtak el.
Dwayne Johnsonék még egyszer utoljára belevetik magukat a játékba, ez lesz a reboottrilógia lezárása.
A titokban rögzített felszedős és sértő tartalmakat is büntetik.
A platform feje, Adam Mosseri meglepően egyenes volt a céljait illetően, sőt, már konkretizálta is azok megvalósításának módjait.
Egy egészen új oldalról élhetjük át egy gótikus fantasy kaland eseményeit. A ReVamp egybemossa a tower defense, a roguelite és a metroidvania legjobb elemeit.
Szép, jó és erős a Ryzen 9 9950X3D2, de az értékajánlat kicsit soványnak tűnik.
Hatalmasat fejlődött az elmúlt években a Linux videojátékos oldalon is, de még mindig ijesztő lehet a váltás a végtelen választási lehetőség miatt.
Hat hétig sorolták az érveket, most viszont már nincs több mellébeszélés: az esküdtszék dönt arról, felelős lehet-e a Meta és a YouTube a fiatalokat ért mentális károkért, és mennyire rosszhiszemű a végtelen görgetés pszichológiája.
Adam Mosseri lehet, hogy nincs tisztában vele, hogy pontosan mennyi órából is áll egy nap és/vagy nem igazán érdekli, hogy milyen károkat okoz a platformja.
Egy friss pletyka szerint a Marvel már a folytatáson gondolkodik.
Ingyen kipróbálható indie játék mossa össze a gótikus horrort és az FPS-t.
Mosseri szerint hamarosan a valódi képeket kell majd hitelesíteni.
Nosztalgiajárat indul Szibériába, amire nyilván mi is felülünk, de előtt még alaposan lemossuk.
A népszerű kommunikációs alkalmazásból a hónap elején szivárogtak ki felhasználói adatok, de az általuk megnevezett ügyfélszolgálati cég mossa kezeit.
A digitális kiadásban szúrták ki a rajongók az MCU legújabb húsvéti tojását.
A gyanús hirdetések mögött nem lehallgatás, hanem kifinomult adatgyűjtés áll.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)