Mindent elkövet az időjárás azért, hogy ne akarjuk elhagyni a kuckónkat, vagy ha mégis, akkor azt ne egy szabadtéri program kedvéért tegyük. Ennek szellemében a csapat zöme most is teszteléssel, újdonságok felfedezésével, kihagyott címek pótlásával vagy nosztalgiázással kapcsolódik ki, de persze akad olyan is, aki képernyőmentes élményt választ.
Csirke - Egyszerűen nem ereszt a PowerWash Simulator 2, mellette pörög a Borderlands 4, a Battlefield 6, és azért csak illene már tényleg belenézni az Arc Raidersbe is. Mindezek mellett keresek olyan Pokémon-pajtásokat, akikkel elcserélhetem a Pokémon Legends: Z-A-ben pár olyan zsebszörnyemet, amik csak cserebere során tudnak fejlődni - és mondanom sem kell, az illetők vissza is adják őket.
Chava - Egy turbulens időszak kellős közepén nem vágyom másra, csak ismerős és megnyugtató élményekre. Erre tökéletesen alkalmasnak tűnik a frissen megjelent Syberia Remastered, amely a Microids ígérete szerint modern köntösben, de a klasszikus kalandjáték esszenciáját megőrizve hozza el nekünk újra Benoît Sokal mesterművét. Ha netán csalódást okoz, megírom, de azt is, ha nem.
Rixon - Múlt héten (egyelőre) végeztem a dinókkal, így most a történelem egy kicsit hozzánk közelebbi korszakába, a Római Birodalom békeidejébe vetem bele magam az Anno 117 segítségével. Egyelőre ennél többet nem oszthatok meg veletek, de hamarosan olvashatjátok, hogyan sikerült a legendás széria legújabb része.
Hunter - Én a hétvégén hátamra veszem a Daggerheart könyvemet, a jegyzeteimet, a térképeimet, és kockáimat, és elutazok egy haveromhoz, hogy a hétvégét együtt, mókás szerepjátszással tölthessük. Általában a Discordon, online asztaloknál játszunk, de az új kampányunk megnyitóját személyesen, együtt akartuk összehozni. Nem hiszem, hogy sok videójáték fog a kezeink közé kerülni, de talán egy kis LEGO Party belefér majd, amíg megvárjuk, hogy befussanak az emberek.
Gergő - A második rész tesztje megihletett, ezért belevetettem magam a The Outer Worldsbe. Régen éreztem, hogy ennyire elkap egy játék világa, és nagyon kíváncsi vagyok mit tartogat számomra még ez az űrkaland.
kristfvarg - Kisebb kitérő után folytatom az Expedition 33-t, amit egy elég combos bossnál sikerült félretennem. Tekintve, hogy a legnehezebb nehézségi fokozaton pörgetem a kalandot, meglehetősen lassan haladok vele, bár jelen pillanatban amúgy sincs más várományos a láthatáron.
daev - Küldött a Microsoft egy ROG Xbox Allyt, amit igyekszem rendeltetésének megfelelően használni, ezért letöltöttem hozzá az összes új indie-t. Felváltva pörög a Silksong, a Hades 2, a Sword of the Sea és a Ball x Pit, az utóbbi kettőről meg szeretnék majd írni is valamit, mert mind a kettő csodálatos.
Ti mivel játszotok ezen a hétvégén?