Hat kilométer mélyre merülő drónok fogják feltérképezni az óceánjainkat
A tervek szerint 2028-ra harminc ilyen eszköz segíti majd a kutatókat az óceánok változásainak követésében.
A tervek szerint 2028-ra harminc ilyen eszköz segíti majd a kutatókat az óceánok változásainak követésében.
A négyszínű háttérvilágítás és az új generációs panel nagy méretben jelentősen olcsóbb, mint az OLED, és extraként napos szobában is tökéletesen látható.
A Karmine Corp játékosa 1,28-as ratinggel zárta a barcelonai finálét.
A játékban 42 trófeát lehet megszerezni: 28 bronzot, 9 ezüstöt, 4 aranyat és 1 platinát.
Cirire még jó ideig várnunk kell, a stúdió 2028-cal számol.
Becslések szerint a mosonmagyaróvári egyetemnek készült app a kifizetett összeg töredékéből is elkészülhetett volna.
2028-ban összesen három filmmel gyarapodik az MCU, és már egy 2029-es dátumot is ismerünk.
A Ghost Market 2028 tavaszán érkezik a mozikba.
A barkácsolt vízhűtés működött, bár előtte többször is eresztett.
A kis felirat kedvesen emlékezteti a vásárlókat, hogy 2028 januárjától az új PlayStation-játékok már csak digitálisan jelennek meg.
Két tapasztalt fejlesztő gyorsan összedobott egy játékot, amiből egyetlen hét alatt több mint 128 ezer példányt adtak el.
A petíció lelassult, a vita elhalkul, a Sony pedig a tiltakozástól függetlenül kitart a fizikai kiadások 2028-as megszüntetése mellett.
Horrorok, dokumentumfilmek és családi kedvencek is érkeznek.
A Deadpool & Rozsomák rendezője vezényli le a Szellemlovas csatlakozását a Marvel moziverzumához.
Egy szép új világ. Ameddig a kredit kitart.
Persze, csak majd valamikor 2028 tájékán.
Az első kamerateszt mellé újabb rossz hírt kaptak a rajongók.
Három magáncég visz műszereket a Holdra 2028-ban.
A döntés kényelmesebb vásárlást ígér, de közben gyengíti azt a régi családi rutint, amelyben egy játékot el lehetett adni, kölcsönözni másoknak, tovább lehetett ajándékozni, és a polcra téve a sajátunknak érezhettük.
A Sony 2028-tól digitális kiadásra áll át.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)