Tom Holland otthagyja a közösségi médiát, az indok teljesen hétköznapi
Abszolút érthető döntést hozott a 26 éves színész.
Abszolút érthető döntést hozott a 26 éves színész.
A DC és a Warner nagyon hirtelen hoztak meg nagyon súlyos döntéseket, amelyeknek köszönhetően a már leforgatott Batgirl film is kukába került.
Még szerencse, hogy nem hoztak ilyen drasztikus döntést a fejlesztők.
A találkozó fejesei meglepő döntéseket hoztak. A tartalomgyártók nem örülnek, a potenciális látogatók pedig nem érzik biztonságosnak a dolgot.
A VRChat fejlesztői úgy döntöttek, az összes modot használhatatlanná teszik, még azokat is, amikkel semmi probléma nincs egyébként.
Korábban csak arról volt szó, hogy leállnak a 2K20 szerverei.
Kviddicsmeccseket a valóságban is szerveznek, de mostantól új nevet kap ez a sportág. A tiltakozás persze jól mutat, de más oka is lehet a döntésnek.
Buffy első verziójának kálváriája, magyar bukás, véletlenek formálta sikersorozat és Al Pacino furcsa döntései: ha mindig, minden a tervek szerint alakulna, akkor rá se ismernénk az ágazatra!
Nagyszerű döntést hozott az Electronic Arts, amikor felkarolta a tavalyi év egyik legjobb játékát.
A szolgáltató amerikai vezetősége hozta meg a döntést, amit nem befolyásoltak a helyi nézettségi eredmények.
A videójátékos szakma is hallatja a hangját az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának történelmi döntése után.
Foglalatváltás és új szabványok; minden adott ahhoz, hogy ismét felmerüljön az alaplapok cseréje ott, ahol az Intel központi egysége jelenti a jövőt. Kis kutatómunkával jó döntést hozhatsz, és még pénzed is marad - csak tudd, mire van szükséged.
Nehéz döntést kellett meghozniuk a Homeworld 3 fejlesztőinek.
Nagy döntést hozunk mindig, amikor egeret, fejhallgatót, billentyűzetet vásárolunk, de van mód arra, hogy tudatosabban tegyük ezt meg.
Te mit tennél, ha egy különös csoda folytán egy nap a szüleid fiatalkori életében ébrednél fel? Beleavatkoznál a döntéseikbe, tudván, hova vezetnek, vagy hagynád, hogy minden történjen úgy, ahogy elrendeltetett?
A Warhammer franchise döntéshozó nyilván nem fognak nemet mondani az egyik legjobban tejelő műfajra.
Ugyan sokakat lesújtott a Gotham Knights PS4-es és Xbox One-os verzióinak kukázása, a WB csapata jó okkal hozta meg a nehéz döntést.
Tombolnak a rajongók a Halo sorozat újabb tabudöntése miatt, ehhez képest a sisak levétele és a fenékmutogatás semmi.
Rick Riordan azt kéri a rajongóktól, hogy bízzanak az ő és kollégái döntésében a Percy Jackson sorozat főszereplőit illetően.
A Warner döntése következtében ismét Robert Pattinson ölti magára Batman jelmezét.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)