Hirdetés

Trump még nem döntötte el, hogy kegyelmet ad-e Diddynek

|

Személyes kapcsolatuk szélsőséges kilengései megnehezítik a döntést.

Hirdetés

Donald Trump amerikai elnök szerint nehéz döntés előtt áll: fontolgatja, hogy kegyelmet ad-e Sean Diddy Combs zenei mogulnak, akit nemrég részben bűnösnek talált a bíróság az ellen felhozott vádak kapcsán. Trump úgy nyilatkozott, Combs "félig ártatlan", de személyes és politikai múltjuk miatt még nem határozott. Kettejük kapcsolata korábban baráti volt, közös rendezvényeken is részt vettek, és jó véleménnyel voltak egymásról, ám Combs a későbbiekben ellenségesen kezdett nyilatkozni Trump politikájáról.

A zenei producer 2017-ben egy interjúban kijelentette, hogy egyáltalán nem érdekli Trump, majd 2020-ban - Biden győzelme után - egy erősen megosztó kijelentésben úgy fogalmazott, hogy "a Trumphoz hasonló fehér embereket száműzni kéne az országból". Ezek az állítások Trump szerint még nehezebbé teszik a döntést, hiszen - mint mondta - "nem szeretjük, ha valami elhomályosítja a józan ítélőképességünket."

Hirdetés

Combst július 2-án öt vádpontból kettőben találták bűnösnek: a bíróság szerint bűnrészes volt abban, hogy két korábbi barátnőjét - köztük az ismert énekesnőt, Cassie Venturát - prostitúcióra kényszerítette. A súlyosabb, szexkereskedelemmel és bűnszervezet irányításával kapcsolatos vádak alól viszont felmentették. Az ítélet alapján akár húsz év börtönt is kaphat, de a végleges büntetés kiszabására csak október 3-án kerül sor.

Trump a Newsmax televíziós csatornán adott interjújában, melyről a Telex tudósított, utalt arra, hogy a múltbeli személyes kapcsolat és a Combs későbbi ellenséges nyilatkozatai közti ellentét megnehezíti számára az igazságos döntéshozatalt. A Guardian összefoglalója szerint Trump úgy fogalmazott:

"Ha valaki, akit régen barátnak tartottál, később ellened fordul, az mindig összetetté teszi az emberi ítéletet."

A legfontosabb kérdés viszont ebben az esetben az lehet, hogy vajon mennyire van rendben, ha a személyes jó, vagy épp rossz viszonytól függ egy olyan intézménynek a gyakorlása, mint az elnöki kegyelem.

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)