Nem a Black Ops 6 lesz az első Call of Duty, amelyik bekerül a Game Passbe
Sajtóértesülések szerint egy másik epizódra már júliusban rávethetik magukat az előfizetők.
Sajtóértesülések szerint egy másik epizódra már júliusban rávethetik magukat az előfizetők.
Hónapok óta húzódó tárgyalások eredményeként jött létre a megállapodás, ami keresztülhúzza a Sony terveit.
Nem kellett sokat várni rá, hogy az ötletes eszközből mod szülessen.
Sajtóértesülések szerint nem a Project Mara az egyetlen új játék, ami megkapta a Microsoft áldását.
Mutatunk 10 kötelezőnek is mondható posztapokaliptikus mozit.
Sajtóértesülések szerint egy messzi-messzi galaxisba is elviszi a Sega stratégiai játékokra szakosodott stúdiója a totális háború élményét.
Pulitzer-díjas regény adaptációja, videojátékokat is megihlető alkotások és a műfaj megkerülhetetlen alapköve mellett még egy animációs film is helyet kapott a listán.
A PlayStation Portal mellé mégse vihetjük magunkkal a Pulse 3D-t, de otthoni játéknál is jó élményben lesz részünk a Pulse Explore-ral?
Nagyon sűrű lesz az ősz és a tél, ha igazak a sajtó által megszellőztetett értesülések.
Haptikus ruhák, ventilátorok, és érzékelők felelnek a legvalósághűbb élmény megteremtéséért.
Sajtóértesülések szerint igazi sztárparádéval készül a sikeres The Office franchise legújabb felvonása.
Sajtóértesülések szerint a CBS-t, a Nickelodeont, a Showtime-ot, az MTV-t és a Comedy Centralt birtokló Paramountra vetett szemet.
Annak ellenére, hogy egyes képviselők a személyes döntési szabadság sérülését látták ebben, a brit alsóház megszavazta a dohányzás részleges betiltását.
Nem vette félvállról a felkészülést, így komoly szintlépésre számíthatunk.
Két új Bluetooth-fülhallgatóval is készülhet a jól ismert márka.
Ettől a héttől már előrendelhető a felső-középkategóriás telefonok és fülesek forgalmazójának új terméke.
Folyton elromlik, torzít vagy recseg a fülhallgatód? Akkor van egy rossz hírünk: nagy eséllyel te vagy a probléma forrása. Megmutatjuk, hogyan vigyázhatsz fülesedre.
Volt, aki Twitchen és YouTube-on is fogyasztott falloutos tartalmakat a forgatás előtt, de olyan is akadt, aki teljesen elzárkózott a videojátékok megismerésétől.
A fejlesztőnek feltűnt, hogy a rendszer fél másodperccel lassabban tölt be, mint kellene.
Megbízható, de elérhető árú gamer fülest keresel? Csak egy kattintásra vagy tőle.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)