Pár napig ingyen pörgethetitek a PlayStation-játékok multis módjait
Ingyen játék ugyan nincs, de amit korábban behúztatok, azt most előfizetés nélkül játszhattok online is.
Ingyen játék ugyan nincs, de amit korábban behúztatok, azt most előfizetés nélkül játszhattok online is.
Egy sokat kritizált béta és egy egyéves visszavonulás után most újra megjelent a MultiVersus. Lássuk, hogy sikerült-e helyrehozni a hibákat
A Concord egyelőre nem győzte meg a közösséget, de a Sony ugyanazt próbálja majd meg vele, ami a Helldivers 2-nek igencsak bejött.
A Warner Bros. össznépi verekedős játéka rengeteg változáson ment keresztül, és nem mind nyerte el a közösség tetszését.
Miközben a fejlesztők készülődnek a hivatalos megjelenésre, úgy kerül elő egyre több infó a megújult verekedős cím változásairól.
Már ingyen is tengerre szállhatsz a Ubisoft első AAAA megjelenésében.
Egy évvel a PC-s változat után PlayStationre és Xboxra is megérkezett a kultikus immersive sim remake-je.
Újabb izgalmas kutatással jelentkezik az ELTE, a legszerencsésebb kitöltők pedig értékes vásárlási utalványokat kaphatnak.
Véget ér egy korszak, és a Sony nem támaszkodhat a jövőben a Final Fantasy kiadójának exkluzív játékaira? Nagyon úgy fest.
Nem hibáztatunk, ha hirtelen nem is rémlik, hogy készül Transformers akciójáték.
Összeszedtük az utóbbi évek szerintünk legjobb posztapokaliptikus videojátékait.
Bejelentették a Videojátékos Hírességek Csarnokának legújabb tagjait.
A hamarosan megjelenő Multiversus harcosai között ott lesz Gotham hírhedt bohóca is.
Egy előfizetéses szolgáltatásba kerül majd be - és nem a Game Passba.
Proto-Falloutot, filmes adaptációt, zombis, robotdinós és kelet-európai világvégét is ajánlunk.
Erősen igyekszik felhajtást kelteni a MultiVersus fejlesztői.
Egy kutatás szerint egyes játékosok ugyanis a villódzó fényt másképp látják, mint mások.
Darren Star kultikus szériájának mind a hat évadát ledarálhatják az előfizetők, de jobban járnak, ha az HBO Maxon nézik a szériát.
A Remedy új információkat osztott meg a Condor munkacímen készülő projektről.
Kevés ahhoz fogható bosszútörténet készült, mint James O'Barr kultikus A holló című képregénye, ami hiánypótló magyar megjelenésben részesült.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)