Destiny 2 - a Sony miatt nem vihetjük át karaktereinket egy másik platformra?
Felröppent egy hír, miszerint a kiadó akadályozta meg a Bungie-t a funkció bevezetésében.
Felröppent egy hír, miszerint a kiadó akadályozta meg a Bungie-t a funkció bevezetésében.
Az eventhez kapcsolódó feladat mellett természetesen vadonatúj jutalmak is várnak a játékosokra.
Nem lennénk ott azon a megbeszélésen, ahol a Bungie srácainak el kell magyarázniuk a helyzetet a Sonynak.
A trükk azonban feltűnt az oktatónak is, aki viszonylag hamar rá is talált a szöveg forrására.
Ha hihetünk a nemrég napvilágot látott infóknak, akkor a folytatásban egy újfajta fenyegetéssel kell majd szembenéznünk.
Nemsokára befut a következő patch, ami jóval könnyebbé teszik a játékosok életét.
Az egyik új exotic puska olyan dolgokra képes, amit valószínűleg a fejlesztők sem láttak előre.
Elrajtol a Season of the Drifter, ami ismét számos újdonsággal bővíti ki a Bungie játékát.
Az Activision legújabb pénzügyi adataiból végre kiderül, hogy mennyire is jártak jól azzal, hogy átadták a Destiny-t a Bungie csapatának.
A kínai internetes cég a Bungie után egy újabb nagy múltú fejlesztőcsapatba fektetett be. Jó eséllyel a jövőben már nem csak PlayStationre érkeznek majd a Quantic Dream játékai.
Bonnie Ross elismerte, hogy nem volt zökkenőmentes a legendás széria útja az utóbbi években.
A Bungie igazgatója válaszolta meg a Destiny jövőjével kapcsolatos kérdéseket.
Nincs rosszabb annál, mint amikor nem sikerül megtalálni a kirakós egyik darabját, és nem is tudjuk, hogy hiányzik valami.
A Bungie-val történt szakítás olyan gyanús volt, hogy vizsgálat indult az ügyben.
Az Activision és a Bungie szakítása egyáltalán nem jelenti azt, hogy leáldozott volna a Destiny szériának.
A Bungie csapatának kiválása és a Destiny 2 elvesztése azonnal nyomot hagyott az óriáskiadó részvényein.
A játékosok számára ez még nem egy látványos változás, de innentől már teljesen a Bungie irányít.
Mindenki készített egy képeslapot, ki aranyosat, ki szépet. Az EA, az Epic, a Konami és a Bungie is beszállt.
Nem számíthatunk újabb sztoriküldetésekre sem, viszont ezen kívül rendesen el leszünk látva tartalommal.
Míg a kiadó nem teljesen boldog a kiegészítő eredményeivel, a Bungie szerint rendben volt a tartalmi csomag.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)