Senki meglepetésére Elon Musk már úgy látja, hogy mégsem jövőre jön az első csodálatos AI játék, de most is téved
Ezen valójában rajta kívül valószínűleg senki sem lepődött meg.
Ezen valójában rajta kívül valószínűleg senki sem lepődött meg.
2028-ig minden évre jut Trónok harca tartalom a rajongóknak.
Az Epic Games Store elhozta szokásos csütörtöki akcióját.
Közel két évtized elteltével végre teljes lett a Jóbarátok egyetlen spinoffja.
Az Xbox exkluzívok 2010 óta nem kerültek be az év játékának mezőnyébe.
A díjátadó szezon teljes gázzal elindult, így érdemes megemlékezni azokról a nevekről is, melyek a listák legalján szerepelnek.
A vállalat bevétele és nyeresége soha nem látott tempóban szárnyal, miközben elektromos autói is új mérföldkövet értek el.
Újrajátsszuk majd a 2000-es évek elejét, csak ezúttal minden sokkal jobban fog fájni.
Hiába a többmilliárdos nézettség, ha nem azok a bevételszerzési szabályok vonatkoznak rá.
Kifejezetten lelkesedését fejezte ki az HBO új projektje felől.
A Szövetségi Kereskedelmi Bizottság öt évvel ezelőtt indított egy eljárást a Facebook ellen, azóta viszont nagyon sok minden megváltozott.
A legnagyobb riválisnál már régóta elérhető volt, így épp ideje volt bevezetni.
Az Apple TV Isaac Asimov-adaptációja így vált tévés sikerré.
A jövő évtől különválhatnak az iPhone-premierek, és évente akár hat készülék is érkezhet.
A folytatás pénzt hoz, de kreatívan teljesen kifulladt.
Minden eszközt bevetett, de még az AI is azt felelte, hogy ez nem fog menni.
A gyártó okostévéin debütál a Just Dance Now.
62 évesen alulmaradt a rákkal folytatott küzdelemben a legendás fejlesztő Rebecca Heineman.
Az Apple más frissítési ciklust tervez a vékony változat számára.
Az első két részhez hasonlóan nagy nevekből ezúttal sincs hiány.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)