Final Fantasy XIV: Dawntrail teszt - napfényes sütkérezés és egzisztenciális válság
Bejártuk a Final Fantasy XIV új kiegészítőjének napfényes kontinensét, és új veszélyeket találtunk.
Bejártuk a Final Fantasy XIV új kiegészítőjének napfényes kontinensét, és új veszélyeket találtunk.
Még a finálé címét is megváltoztatták, nehogy bárki azt higgye, hogy a közelmúlt eseményei hatással voltak a sorozatra.
A hatodik tanév a Roxfort falai között sok tekintetben egészen felemás, de elődjéhez képest sokkal magabiztosabb léptekkel jár a felnőtté válás, és ezzel együtt az elkerülhetetlen finálé irányába.
A JRPG-k rajongóinak mindenképp érdemes lesz ránézniük erre a felhozatalra.
A hivatalos megerősítés még nem futott be, de a szivárogtatók már előásták a feltételezett listát.
Nemrég egy interjúban került szóba az új Star Wars sorozat évadzárója.
Már nincs sok hátra a nagy finálé első felvonásának érkezéséig.
A Final Fantasy és a Warhammer univerzuma után most egy új világban takaríthatunk.
A Dawntrail nagyszabású vizuális felújítást is hoz magával, ami megizzaszthatja majd a PC-det.
Eltel öt év, de még így is olyan, mintha tegnap láttuk volna.
Ha szűkös a kassza, de benéznél a virtuális házadba, akkor ennél jobb alkalmad nem lesz rá.
Az a finálé nem is annyira finálé: egy új korszak kezdetéről beszélnek az alkotók, több spin-off projekten ülnek épp.
Teszünk egy kirándulást a spoilerek földjére, hogy visszaemlékezzünk a legmegosztóbb videojátékos finálékra.
Véget ér egy korszak, és a Sony nem támaszkodhat a jövőben a Final Fantasy kiadójának exkluzív játékaira? Nagyon úgy fest.
Egy jól sikerült sztoriközpontú DLC sokat hozzátehet egy játékhoz, de ha a finálé is csak a fizetős extrákkal teljes értékű, az hatalmas öngól.
Egy jó játékhoz, történethez remek ellenfélre van szükség. Ezek a karakterek szerintünk figyelmet érdemelnek.
Minden egyes régiót érintett a támadás, így az MMO teljes játékostábora megszenvedte az ostrom óráit.
Maga a film rendezője, Louis Leterrier mesélt a fináléról. Megtudtuk, hogy mikor kerül a mozikba.
Nagyágyúkhoz és kisebb kaliberű, ám kimondottan érdekes címekhez is készült fordítás, rengeteg projekt pedig frissült.
Vannak olyan játékbeli pillanatok, amelyek annyira félresikerültek, hogy legszívesebben fénysebességgel csapnánk a gombra, ami átugorja az adott szekciót.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)