Daniel Radcliffe szerint is kínos volt a színészi játéka az első Harry Potter-filmekben
Még most is kellemetlen érzéssel tölti el saját alakítása, ha visszanézi a Harry Potter széria korai filmjeit.
Még most is kellemetlen érzéssel tölti el saját alakítása, ha visszanézi a Harry Potter széria korai filmjeit.
"Létezik egy érzés, amit valamennyien ismerünk, de még sincs neve: a boldog várakozás, hogy lenézhessünk valakit." (Thomas Harris)
Immár a kilencedik konzolgenerációnál járunk, de minden bizonnyal közületek sokan már jóval korábban belekóstoltak a konzolos életérzésbe.
A Back 4 Blood alfatesztje tegnap startolt el, a fejlesztők pedig rögtön közvetítettek is belőle egy kicsit, mi pedig nagyon elégedettek vagyunk a látottakkal.
Aki generációváltást tervez, az most feltehetően nehezebben éli meg, hogy hiánycikk a PS5. De mi van azokkal, akik csak most ismerkednének a PlayStation életérzéssel? Nos, a PS4 kapcsán van pár jó érvünk.
Sajnos többen is háztartási gépeket vagy konzerveket kaptak a várva várt konzoljuk helyett az Amazontól.
Még mindig nem a legvidámabb érzés, amikor fel kell húzni egy maszkot, de így legalább egy pici lazaságot csempészhetünk az egészbe.
Nem jó érzés, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk, de higgyétek el, az sem jó érzés, ha valaki azzal fenyeget, hogy megöl. A Cyberpunk 2077 kapcsán éppen ez történik.
Láttátok Kaci Watch Dogs Legion streamjét? Nagy árat fizettem érte én, aki tesztelem a játékot. Tanulmány a mandala életérzésről.
Ellenérzést váltott ki a játékosokból, hogy a Mafia 3 fiaskója után a Hangar 13 egyáltalán a közelébe mert menni a történelmi jelentőségű első résznek, de végre kiderült, hogy tényleg olyan rossz ötlet volt-e ez.
Az egyik megszerzéséért ráadásul mindössze csak annyit kell tenni, hogy belépünk a játékba.
A Konami megkönnyítheti a klasszikusok digitális beszerzését.
23 fejlesztőcsapat messze nem elég, további felvásárlások is követheti a Bethesda megszerzését.
Szerkesztőségünkben járt egy vadító rózsaszín-fekete színkombinációt villantó ROG Strix G512 Electro Punk gamer laptop, amire azonnal rávetettük magunkat.
Egyre ádázabb harc folyik a TikTok megszerzéséért, mivel a Trump elnök által adott türelmi idő szép lassan leketyeg.
Hiába dobálja magát Jamie Foxx és Joseph Gordon-Levitt, nem mentik meg a Csúcshatás utóérzéses drogprevenciós filmet.
A kiadó már jó pár fejlesztőcsapattal bővítette a repertoárját az évek során, de úgy néz ki, hogy a Batmanért és a Mortal Kombatért felelős stúdió kapcsán nem akarnak nyíltan beszélni.
Kipróbáltuk az autós szimulátorokban gyakorlott Slightly Mad Studios új játékát, de vegyesek az érzéseink a Project Cars 3 kapcsán.
Tegnap a League of Legends európai profiliga bejelentette, hogy az egyik új partnere a Neom nevű vállalat, amit közvetlenül a Szaúd-arábiai király pénzel. Ez komoly ellenérzéseket váltott ki a közösségből.
Marty O'Donnell, a Halo sorozat zeneszerzője úgy emlékszik vissza, kezdettől fogva rossz érzésük volt az üzlet miatt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)