Megszabadul a Microsoft az Xbox konzolok egyik jellegzetes funkciójától
A redmondiak úgy látják, hogy nincs már szükség az egykor nagy népszerűségnek örvendett Xbox-avatarokra.
A redmondiak úgy látják, hogy nincs már szükség az egykor nagy népszerűségnek örvendett Xbox-avatarokra.
A minden okmányunkat egyetlen mobilalkalmazásban összegyűjtő DÁP eddigi eredményeiről Rogán Antal számolt be a TECHXPO 2024-en.
A Marvel Comics egy rövid szériával fogja betámadni mind a hálószövő, mind a yautja vadászok rajongóit.
Megjött a Sony új konzolja, ami szebbé varázsolja a játékaidat, már ha a fejlesztők leszállítanak hozzá egy vaskos frissítést.
Ezzel a tradícióval is szakítani akar a Ubisoft, a korai hozzáférést is el kell majd felejteni az Assassin's Creed Shadows esetében.
Nem ez az egyetlen meghökkentő érdekesség, ami kiderült a jövőre érkező sci-firől.
Sajtóértesülések szerint tárgyalásokat folytat a PlayStation konzolok gyártója a Kadokawa Corporationnel.
Videóban mesélünk arról, hogyan is sikerült Ridley Scott új filmje, a Gladiátor II.
24 év után ismét fejek hullanak a porba és vér áztatja az aréna homokját, de ennyi már elég is lenne a sikerhez?
A Vaják világának rajongói szeretnének már visszatérni a Kontinensre, és egyes spekulációk szerint ez hamarabb megtörténhet, mint gondoljuk.
Sárkányok, öbölháború, füstölgő pisztolyok: most sem fogunk unatkozni.
Videóban mesélünk arról, hogyan sikerült a Red Dead Redemption régóta várt PC-s portja.
Valaki elfelejtette, hogy az adatbázis bejegyzéseket lehet titkosítani is, mielőtt feltöltik azokat.
Az eredeti főszereplővel, de nem az eredeti csapattól jött legújabb rész, amely izgalmas jövőt vetít előre az egész Life is Strange univerzum számára.
Egy ideje már kevés AC-rajongót érdekel a modern történetszál, de elvileg az Assassin's Creed Shadows ebben is változást hozhat.
Marc-Alexis Coté részletesen kifejtette a véleményét a Ubisoftot mostanában ért kritikák kapcsán.
Mazur már majdnem tizenöt éve is mondta, hogy a Red Dead Redemption meg fog jelenni PC-re - kár volt kétségbe vonni a szavait.
Olyan feldolgozás készül, amivel valószínűleg a legtöbb rajongó elégedett lehet majd.
Az eredeti sztoriban Obi-Wan Kenobi halt volna meg. Csak épp nem az az Obi-Wan Kenobi.
A Lionsgate állt be a menekülős horrorjáték adaptációja mögé.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)