Hirdetés

Reagált kírúgására a Red Hood képregény szerzője, aki Charlie Kirköt gyalázta

|

Gretchen Felker-Martin semmit se bánt meg, csak az állásukat őmiatta szintén elvesztő kollégáit sajnálja.

Hirdetés

A héten derült ki, hogy a DC Comics váratlanul törölte a Red Hood új sorozatát, amelyet Gretchen Felker-Martin író és Jeff Spokes rajzoló közösen készítettek. A döntés hátterében nem az első szám fogadtatása állt, hanem az, hogy a szerző szeptember 10-én, a premier napján közösségi felületein megjegyzéseket tett Charlie Kirk jobboldali aktivista meggyilkolására, sőt még viccelődött is rajta. A kiadó közleménye egyértelműen fogalmazott: a gyűlöletet vagy erőszakot támogató kijelentések összeegyeztethetetlenek a DC normáival.

Felker-Martin a Comics Journalnek adott interjúban nem titkolta csalódottságát, de kitartott amellett, hogy a DC pontosan tudta, kit kér fel, amikor tavaly megkereste a projekttel. Mint elmondta, már az elején figyelmeztette a kiadót, hogy a közösségi médiás jelenléte heves reakciókat vált ki, és rengeteg szélsőséges figura fogja támadni mind őt, mind a DC-t. A szerző szerint akkor semmiféle korlátozást nem szabtak ki rá, ám a Red Hood megjelenése előtti hetekben egyre több régi posztja került elő, többek közt az Izrael-Gáza konfliktussal kapcsolatban is, és ekkor a kiadó már jelezte, hogy legyen óvatosabb a megnyilvánulásaival. A DC egy szóvivője ezt megerősítette, hozzátéve, hogy a kérést Felker-Martin jórészt teljesítette - egészen Kirk meggyilkolásának napjáig.

Hirdetés

Felker-Martin önkritikusan úgy fogalmazott, hogy az adott pillanatban egyszerűen elbukott az impulzuskontrollja, és bár utólag nyilvánvaló volt számára, hogy azonnal problémát fog okozni, akkor nem gondolta át kellőképpen. Ugyanakkor nem vonta vissza kijelentéseit, és azt is világossá tette, hogy nem kíván a jövőben együtt dolgozni a DC-vel, mert nem tudna olyan szervezetben részt venni, amely szerinte úgy tesz, mintha Charlie Kirk és a hozzá hasonlók tiszteletre méltó emberek lennének.

Továbbá sajnálatát fejezte ki a Red Hoodon dolgozó alkotótársai - Jeff Spokes rajzoló, Taurin Clarke borítófestő, valamint Arianna Turturro és Rob Levin szerkesztők - iránt, akik most ugyanúgy elszenvedői a helyzetnek. A történet folytatása így minden bizonnyal a fiókban marad, a DC pedig demonstratívan jelezte, hogy nem enged meg semmilyen kapcsolódást, amely akár közvetve is az erőszak támogatásaként értelmezhető.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)