A Grok mostantól senkit sem vetkőztet le, de csak ott, ahol muszáj jól viselkednie
Az X kényszerből lépett, miután több országban is blokkolták Elon Musk chatbotját.
Az X kényszerből lépett, miután több országban is blokkolták Elon Musk chatbotját.
Immár a konzoljátékosok sincsenek "biztonságban".
Évek óta nem láttunk olyan telet, mint a mostani, nem árt készülékeinkre is jobban odafigyelni.
Nem éppen szerencsés irányba ment a játékosok által készített pályák egy része.
Stabil plazmát tartottak fenn ott, ahol eddig ez elméletileg sem volt biztos,
A zeneszerző szerint lenne még mit kibontani Kratos történetéből.
Lehet, hogy túl korán szálltak el a Star Wars: Racer Revenge árai.
Erős címekkel indíthatja az évet a PlayStation Plus.
A korábbi tervekkel ellentétben a Star Trek: Voyager - Across the Unknown végül Switch 2-n is megjelenik, nem csak PC-n, PlayStation 5-ön és Xbox Series X|S-en.
Nem örülnek a játékosok, majdnem egy hónapot csúszik az új szezon startja.
További legalább három embernek kellett távoznia a Rockstartól, a 34 kirúgott dolgozót sem hajlandóak visszavenni.
Az Nvidia vezére úgy érzi, a pesszimista narratíva visszafogja az AI fejlődését és a befektetéseket.
Azt a kort is megértük, hogy nosztalgikus a Windows 8.
Az országban a zavargások idején kormányzati utasításra szünetel az internet- és telefonhálózat.
Ráadásul nem vette félvállról a dolgot a Mattel.
Reméljük, hogy nemcsak az újévi fogadalom miatt vágsz bele a testmozgásba, hanem azért, mert tényleg szeretnél egészségesebben élni. Mutatunk 5 appot, ami jó társad lehet az úton.
Ilyen az, amikor egy milliárdos céggel szembemenve egy csapat rajongó elhozza azt, amire egyébként sosem lett volna lehetőség.
A Fallout visszatérése stabil csúcsot hozott, több cím viszont eltűnt egy hét alatt.
Az akciódús Star Wars-játék demója PS5-ön, Xboxon és PC-n is elérhető.
Egy hét alatt teljesen átrendeződött a hazai HBO Max toplista, a nézők látványosan más hangulatra váltottak.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)