A Rockstar Games brit alkalmazottai továbbra is azért dolgoznak, hogy a cég hivatalosan is elismerje a dolgozókat képviselő szakszervezetet, de nem haladnak különösebben jól. A Game Developer riportjában több anonim fejlesztő is arról beszélt, hogy szerintük a stúdió nem kezeli megfelelően a nemek közötti bérkülönbségeket, továbbra is rendszeres a túlóra és a bónuszrendszert is a dolgozók befolyásolására használja.
A Rockstar Game Workers Union három tagja, akik az esetleges megtorlástól tartva névtelenül nyilatkozott, azt állítja, hogy a GTA 6-on dolgozó alkalmazottak munkakörülményei továbbra is elég lelombozóak.
A dolgozók szerint az egyik legnagyobb gondot az éves bónuszok kiszámíthatatlansága jelenti. Egyikük azt mondta, hogy bár egy jó bónusz jelentős pluszbevételt jelenthet, sok esetben jóval kevesebbet kapnak a vártnál. Állítása szerint ennek indoklása gyakran homályos, osztályonként eltérő, sőt ugyanazon csapat tagjainál sem egységes, és előfordul, hogy teljesen szubjektív vagy utólag megfogalmazott kritikák alapján csökkentik az összeget.
Egy másik alkalmazott szerint ez olyan helyzetet teremt, amelyben a dolgozók kénytelenek alkalmazkodni a vezetőik elvárásaihoz, hiszen akár az éves fizetésük jelentős része is múlhat a bónuszon.
A riport kitér arra is, hogy a Rockstar brit irodáiban az elmúlt években nőtt a férfiak és nők mediánbére közötti különbség, miközben az Egyesült Királyságban általánosságban éppen ennek csökkenése figyelhető meg.
A harmadik visszatérő panasz a túlórázás, amiről egy időben nagyon sok szó esett az iparban, de úgy látszik, hogy messze nem hagytuk a hátunk mögött. A megszólalók szerint a crunch továbbra is a vállalati kultúra része, olyannyira, hogy a munkaszerződések alapból tartalmaznak egy olyan nyilatkozatot, amellyel a dolgozók lemondanak a munkaidőt korlátozó szabályozás egy részéről.
Állításuk szerint ehhez társul a kötelező irodai munkavégzés, illetve sokan csalódtak abban, hogy a korábban ígért rugalmas vagy távoli munka végül nem valósult meg.
Fontos, hogy ezek az emberek nem a tavaly kirúgott csapatban voltak, hanem jelenleg is a Rockstarnál dolgoznak. A szakszervezeti munkának viszont már most is vannak eredményei, az egyikük elmondta, hogy tavaly október óta példátlan mértékű béremelések történtek a képviselet miatt, emellett a túlórák anyagi elismerése és több belső szabályzat is kedvező irányba változott.
A Rockstar anyavállalata, a Take-Two a Game Developer megkeresésére annyit közölt, hogy megkapta a szakszervezet önkéntes elismerésére vonatkozó kérelmet, és kész egyeztetni a szervezettel.