EverQuest - decemberben megkapja a 25. kiegészítőjét
Ha van közönség, van kinek tartalmat gyártani, így a Daybreak továbbra is bővíti az első EverQuestet.
Ha van közönség, van kinek tartalmat gyártani, így a Daybreak továbbra is bővíti az első EverQuestet.
A Destiny 2-nek az a Forsaken, ami az első játéknak a The Taken King volt: egy tartalmas, sok változást hozó, az élményt jelentősen javító kiegészítő.
2019-ben jelenik meg a Minecraft következő nagy kiegészítő csomagja, melyet két állatfaj bekerülése előz meg még idén.
Az ingyenes kiegészítő légpárnás járműveket és hozzájuk kapcsolódó új versenyeket hozott.
Hamarosan egy hatalmas, új területet járhatunk be, és egy sárkányt is levadászhatunk.
A World of Warcraft hetedik kiegészítőjében a Horda és a Szövetség ismét egymásnak feszül, mi pedig továbbra is remekül szórakozunk a Blizzard online szerepjátékával.
Sikerült-e rendbe tenni a Destiny 2-t az első nagy kiegészítővel? Nézzük meg együtt.
A vártnál később érkezik a Sea of Thieves következő kiegészítője.
A tegnapi frissítéssel a mobilos PUBG is kiegészült az eddigieknél kisebb pályával.
Akár egy 1500 dolláros bölcsőt is ad azért, hogy a cég munkatársának új családtagja békésebben pihenhessen, a dolgozó pedig kiegyensúlyozottabb lehessen.
Rengeteg új tartalommal bővül majd a játék az összes elérhető platformon.
Tegnap befutott a Destiny 2 első nagy kiegészítője, amivel alaposan átalakultak a karakterosztályok. Ezeket nézhetjük meg most közelebbről.
A mai napon élesedik a Destiny 2 első nagy kiegészítője, és ahogy az az online játékok esetében lenni szokott, a világ minden pontján egyszerre vághatunk bele a kalandokba.
Az ARPG rajongóknak bőven lesz dolguk a következő hetekben.
Az Unknown Worlds Entertainment túlélőjátéka új, jeges kihívásokat kínál a játékosoknak.
A Destiny 2: Forsaken több játékmódot is hoz, melyek egyikét 24 órán át az alapjáték tulajdonosai is játszhatják.
A népszerű MMO producere elég érdekes dolgokat mesélt az új kiegészítő egyik központi szereplőjével kapcsolatban.
Úgy néz ki, hogy sokaknak bejön a háborús tematika. Úgy kapkodják a polcokról a dobozokat, mintha nem lenne holnap.
Rengeteg tartalom és egy új küldetésfajta is érkezik a Flashpointtal.
A játék első kiegészítőjében mocsaras tájakra megyünk, hogy abajgassuk egy kicsit az aligátorokat
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)