A BYD és az Alibaba is rákerült a Pentagon feketelistájára
A Védelmi Minisztérium szerint ezek a cégek kapcsolatban állhatnak a kínai hadsereggel.
A Védelmi Minisztérium szerint ezek a cégek kapcsolatban állhatnak a kínai hadsereggel.
A 20th Centuries Pictures túlélőthrillere egy búvárról szól, aki úgy jár, mint Jónás vagy Pinokkió, és alig egy órája marad, hogy kiutat találjon.
Mostantól nem csak időrendben jelenhetnek meg a posztjaink.
Az incidens még 2010-ben történt, a kereset viszont csak most kerülhet bíróság elé.
Egy szivárgás szerint az Activision arra készülhet, hogy modern konzolokon is elérhetővé tegye a két klasszikus részt.
Az üzem a texasi Bastrop városában fog megépülni.
Nem lesz egyszerű menet, és minden oldalnak bele kell egyeznie bizonyos engedményekbe, de a folyamat végén talán játszhatnak újra a gyerekek.
Korábban ez nem jött be, most másik rendszerrel kísérleteznek.
Rövid és egészen hosszú kalandok is akadnak közöttük.
Már közel 300 ezer ember írta alá a petíciót a megépítése ellen.
A végleges játékban egyetlen AI-generált asset sem lesz a producer szerint.
A TCL testközelből mutatta meg, milyen is a 10 000 nit és az élethű színvisszaadás a legfejlettebb LCD TV-n. Arra is választ kerestünk, mi számít egy tévében igazán, no és, hogy mi a helyzet a Sony-val.
A harmadik szezon indulását egy ingyenes héttel tolják meg a fejlesztők.
Az animációs sorozat és a különböző streaming projektek jelenleg a Netflixen laknak, de ez néhány hónapon belül megváltozhat.
Akár még egyes halálesetek visszaszorulásához is hozzájárulhatott.
Immár csak az M-chippel szerelt Macek kapnak fejlesztéseket.
Kellemes meglepetést tartogatott a mai Nintendo Direct.
Mindez egy kísérlet része, mely azt vizsgálja, milyen hatása lehet a mesterséges intelligencia szerves integrálásának az oktatásba.
Több kutatás is ezt állítja, ugyanakkor ellenvélemény is megfogalmazódott.
Erre a megosztó húzásra a Rebel Wolves szerint szükség volt a fantasy univerzumának előkészítése miatt.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)