Szinte ingyen adják minden idők egyik legjobb játéktrilógiáját a Steamen
Rekordalacsony áron szerezhető be a Mass Effect Legendary Edition.
Rekordalacsony áron szerezhető be a Mass Effect Legendary Edition.
A Qantas gépei nagy köröket tesznek majd a világ körül, amire felkészítik majd a legénységet és a repülőiket is.
Egy kutatás szerint a videók közel 60%-át mesterséges intelligencia generálta, amit a platform friss fiókok elé lapátol.
Az Nvidián kívül vannak még, akik meggazdagodnak azon, hogy a mesterséges intelligencia tönkretette a hardverpiacot.
Raádásul mindez az Age of Empires II-ben.
Záros határidőn belül kell legalább részben megértenünk a mesterséges intelligencia működését, mert hamarosan túl késő lesz.
Az SCP Foundation horrormeséi beleették magukat a Google memóriájába.
Ha van stúdió, ahol kérdéses az AI generáció, az a PocketPair. Szerencsére a csapat nem kertelt tovább.
Érthetően alacsony a morál éppen a Metánál, amit nagyon klasszikus módszerekkel próbál javítani a cég.
Egy szigorúbb biztonsági rendszer részét képezné a Sony új megoldása, de hátulütői is lehetnek.
Az Epic Games nagyon tolja a mesterséges intelligenciát, ami miatt lehet, hogy mégsem lesz Vampire Surviors a Fortnite-ban.
Jeff Lemire és Andrea Sorrentino horrorja egyedi eszköztárat használ, és ezt nagyon jól műveli.
Behavazott tájakon kaszabolunk és légkondicionált verdákban hűsölünk.
A legendás tv-s 85 éves volt.
Jelentősen megnövekedett a botforgalom az utazáshoz kapcsolódó oldalakon.
Luxus mágneses hátlapokat mutatott be a Caviar, a legdrágább háromszor annyiba kerül, mint az iPhone 17 Pro.
Norvégia már lépett, más országok is követhetik a példáját.
A videójáték-zene egyik úttörő alakja 81 éves volt
Az utolsó működő Lockheed L-1011 ismét történelmi küldetésre készül.
Milly Alcockot sokan dicsérik, de nem mindenki szerint hibátlan a film.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)