Máris több mint egymillióan játsszák a SnowRunnert
A Saber Interactive anyavállalata szerint nagyot ment a Spintires havas folytatása.
A Saber Interactive anyavállalata szerint nagyot ment a Spintires havas folytatása.
Több szempontból is javult a vállalat teljesítménye a nemrég véget ért pénzügyi év során.
Egy egészen furcsa és picit talán bizarr szabadalmat jegyeztetett be a vállalat.
Nagyon korrekt lépésre szánta el magát a japán vállalat, amivel valószínűleg elég sok fejlesztőnek tud majd segíteni.
A vállalat több változtatást is eszközöl, hogy a növekedő igényeket is gond nélkül ki tudja szolgálni.
A Vulkan interfészt fejlesztő vállalat az Nvidia és az Intel szakembereivel együtt dolgozik az optimalizáláson.
A vállalat igyekszik minél előbb áttervezni a gyártósorokat.
Ahogy megszokhattuk, a P-sorozat idei legfrissebb kiadásaiból is készült megfizethetőbb változat, amelyben a jobb árért cserébe csúcsmodellhez hasonló tulajdonságokat kapunk. A P40 Lite a vállalat első olyan középkategóriás készüléke, amely már a Huawei saját ökoszisztémájával, a Huawei Mobile Services-zel (HMS) érkezik.
Az egykori vezető egyelőre nem tudja, milyen szakmai kihívásokat tartogat számára a jövő.
Közel három évig tartó pereskedés végére tettek pontot a vállalatok.
A brand felett bábáskodó Wizards of the Coast és annak anyavállalata is úgy érzi, itt az ideje, hogy a D&D ismét komoly tényezővé váljék a játékiparban.
A stúdió legutóbbi munkája a Nintendo Switchre megjelent The Witcher 3: Complete Edition volt, láthatóan okkal csapott le rá a kiadó.
A vállalat több évtizeddel előre tervez, és olyan merész célkitűzést fogalmaz meg, amire kevesen vállalkoztak eddig.
Azért dolgozunk, hogy élni tudjunk vagy azért élünk, hogy dolgozzunk? Más a véleménye erről az alkalmazottnak, és megint csak mást diktálnak egy cég érdekei. A Mosaic ezt a kérdéskört boncolgatja, miközben görbe tükröt állít elidegenedett társadalmunk szokásai elé.
Díjnyertes stúdióval bővült a Worms sorozattal elhíresült vállalat.
Nagyon erős évet zárt az óriásvállalat, ami a 2019-es felhozatalukat elnézve nem is csoda.
Ezt maga a vállalat elnöke közölte, de egy nagyon fontos részlet nem derült ki a prezentációjából.
A hivatalos álláspont szerint egyelőre nem tervez további bevásárlást az óriásvállalat, de ez a jövőben természetesen megváltozhat.
Ráadásul nem is akármelyik vállalat felel majd a népszerű streamerről szóló alkotásért.
A vállalat videója több részletében is kísértetiesen hasonlít más anyagokhoz, ráadásul azóta már le is került az internetről.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)