Walton Goggins gonosztevő lesz a 80-as évek ikonikus sorozatának mozifilmjében
Már megint a rosszfiú szerepét osztották rá.
Már megint a rosszfiú szerepét osztották rá.
Egyes gépeken javulást láttak a felhasználók, másoknál semmi sem változott.
A következő két évben több új megjelenést is hozhat a két cég együttműködése.
Néhányan varázslónőket hajkurásznak, mások sáskákat aprítanak, de lesz olyan is, aki a szadomazo horror szépségeiben merül el.
Ha mindig is érdekelt, hogy készül egy nagyszabású mozifilm, most kicsit a színfalak mögé leshetsz.
Aaron Garbut szerint a stúdió még sosem készített ehhez fogható világot.
Pókember után Rozsomák jóval sötétebb világba viszi a játékost: megnéztük, mit tud a Marvel's Wolverine, és miket lehet beállítani benne, ha túl durva lenne.
A The Witcher 3 Remastered sikere, két új The Last of Us-projekt, GTA 6 projek, metás adatvédelmi rémálom és csomó más érdekesség is bekerült az e heti összefoglalónkba.
Az otthoni gépekre szánt Ajax az Alibaba Qwen modelljének átdolgozott változata.
A kérdőív több opciót is felhozott, és mindegyikhez tűzött egy kis leírást is.
A floridai kísérletben az árnyékolt korallok részben visszanyerték a színüket.
Idén először húszmilliárd dollár fölé nőhet a Steam éves forgalma.
Kalózkodás és orgyilkosságok mellett még Pandorára is ellátogathatunk, és még Game Pass-előfizetés sem kell hozzá.
Az új felhasználási feltételekről tájékoztató levél négy rendkívüli piaci esetet nevezett meg.
Október 8-ig lehet behúzni, utána végleg a könyvtárunkban marad.
Olivier Martinez kizárólagos felügyeleti jogot kér.
Drága, de legalább szépen világít a többi hardver alatt.
Október 8-tól egy horror-kaland és egy városépítő is behúzható lesz.
Az EA idén több poszton is változtatott, de vajon elég lesz néhány új igazolás ahhoz, hogy bajnokcsapatot faragjon az évtizedek óta pályán lévő sorozatból?
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)