Készül a Resident Evil 0 remake?
Ha minden igaz, a klasszikus előzménytörténet újragondolása már fejlesztés alatt áll.
Ha minden igaz, a klasszikus előzménytörténet újragondolása már fejlesztés alatt áll.
A fejlesztők szerint a közösség visszajelzése dönti el, merre érdemes továbbvinni Acu történetét.
Noha az elkövetkezendő években sem maradunk a messzi-messzi galaxisban játszódó tartalmak nélkül, vannak szálak, amiket nagyon is érdemes lenne még kibogozni.
Még az is elképzelhető, hogy olyan lesz, mint egy Diablo játék.
Ha a családi fotó helyett inkább valami generált tartalmat küldenétek.
RGB helyett vérvörös fémmel és klasszikus Doom-játékmenettel támadnak a Maingear pokolian jól kinéző újdonságai.
Noha a két történet között nagy az időbeli távolság, mégis van lehetőség apróbb utalásokra.
A vállalat történetének legerősebb harmadik negyedévét zárta, 4 százalékos növekedéssel.
A csapat két feje lebontotta a rajongóknak a játék egyik legmeghökkentőbb csavarját.
A Marvel új alternatív története teljesen átírja az X-Men-mítoszt, és egy rajongók által kedvelt hőst állít a kozmikus erő középpontjába.
Magyarország sem kivétel, nálunk is megszűnik az MTV Music, MTV 80s, MTV 90s, Club MTV és MTV Live.
A pletykák ellenére a Microsoft szerint továbbra is stabil a kiskereskedelmi jelenlét, a készlethiány csak átmeneti.
A klasszikus játékadaptáció első forgatókönyve teljesen más történetet mesélt volna el, mint amit végül láthattunk.
A Global Game Quota Exceeded üzenet a rajongók rémálma lett az év egyik legnagyobb FPS-rajtnál.
A processzortuning története legalább annyira szól a közösségről és a barkácsolásról, mint a nyers órajelekről. Sorozatunk első részében a tuningos közösség kultúráját mutatjuk be legendás CPU-kon keresztül.
2026 az X-Men személyesebb, karakterközpontú történeteiről fog szólni.
Az első négy Alien mozi főszereplőjét megformáló színésznő szerint Walter Hill új Ripley-története rendkívüli és meglepően aktuális.
A címszereplőt játszó Michael C. Hall erősítette meg, hogy a történet még nem ért véget.
Régóta várunk már történetének folytatására, most végre erre is sok kerül.
Vár benneteket a Hellfire Club és Eddie félbemaradt története.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)