Gamescom 2016 - negyedórán át mozog a The Surge
A Lords of the Fallen fejlesztőinek vadonatúj akciójátéka, a The Surge a tavalyi E3-on mutatkozott be, az idein pedig már közel negyedórát mutatnak nekünk a játékmenetéből.
A Lords of the Fallen fejlesztőinek vadonatúj akciójátéka, a The Surge a tavalyi E3-on mutatkozott be, az idein pedig már közel negyedórát mutatnak nekünk a játékmenetéből.
A 2K Games sem szeretett volna kimaradni a gamescomos felhajtásból, ők a Mafia 3-mal kapcsolatban készültek egy stílusos előzetessel, amelyben fény derül pár dologra a történettel kapcsolatban.
Csupán néhány nappal a legújabb előzetes után most kaptunk egy olyan újravágott, nemzetközi verziót, amiben akad egy-két érdekesség.
A Michael Fassbender helyett egy-egy jelenetben szereplő kaszkadőr egy olyan ugrásra vállalkozott a film forgatása közben, amit nagyjából 35 éve nem csinált meg senki.
A kínai, beszédes nevű Rejected Games hozta világra azt a Pokémon GO klónt, amiben Snorlax egy insomniás medve, Pikachura pedig nincsenek szavak.
A Star Wars-univerzum leghíresebb szereplője is tiszteletét teszi a második Zsivány Egyes - Egy Star Wars-történet előzetesben
A Harley Quinnt játszó Margot Robbie szerint nem akarták összezavarni a nézőket, ezért kellett megnyirbálni Jared Leto jeleneteit.
A Rainbow Six: Siege két új karaktere igencsak megkavarja a játékmenetet, így nem árt, ha mindenki tisztában van a képességeikkel.
A Forza Horizon 3 nemsokára megjelenik - addig is csodáljuk meg, mennyire ütősen néz ki PC-n.
Ha esetleg nem várnád már így is borzasztóan a holnap esedékes új előzetest, akkor ez a teaser tovább húzza az idegeidet.
Ha hihetünk a marketinganyagoknak (tudjuk, ez paradoxon), akkor Alice története a következő fejezettel a végéhez ér és sok-sok év után végre láthatjuk az utolsó csatáját az Umbrella ellen. Ebből kaptunk most egy kis ízelítőt.
Az egyik Suicide Squad rajongó szerint a stúdió hamisan reklámozta a Suicide Squadot, egyszerű internetes hiszti helyett pedig bíróságra is vinné az ügyet.
Felbukkant egy félperec reklámanyag, amiben több akció volt, mint több COD trailerben összesen.
Ha valaki meséli, valószínűleg el sem hisszük az alábbi történetet, de hogy velünk történt, az csak még abszurdabbá teszi az egészet.
Néhány kritikus és több rajongó szerint a Suicide Squadból több olyan jelenet is kimaradt, amik még jobb filmmé tehették volna az új DC-mozit.
A Zsivány Egyes - Egy Star Wars-történet legújabb előzetesének bemutatása a riói olimpia alatt várható, mutatjuk egészen pontosan mikor érkezik.
Feljavított látványvilággal és csiszoltabb játékmenettel tette elérhetővé a klasszikussá vált sci-fi platformernek, a Metroid 2-nek az újradolgozott változatát egy rajongói csapat.
A következő filmben több régi ismerős is feltűnik majd, most egy újabb névben lehetünk biztosak a visszatérést illetően.
A Prey első traileréhez hasonlóan a második kedvcsinálóban is elég sok olyan elem van, amik árulkodóak lehetnek a végleges játékmenetet illetően, de közel sem mindegyik szúrja ki a szemünket.
Az E3-as bemutatkozás után most a Quake Champions játékmenetét is láthatjuk. Nem kell aggódni, tényleg Quake lesz.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)