Megérkezett a Sólyomszem sorozat premierdátuma és első fotója is
Még idén elrajtol a Jeremy Renner és Hailee Steinfeld főszereplésével készült Marvel-széria.
Még idén elrajtol a Jeremy Renner és Hailee Steinfeld főszereplésével készült Marvel-széria.
A My Mother Told Me nem véletlenül lett annyira népszerű, Fojtyik Alexandra előadásában pedig akár magyarul is meghallgathatjátok a dalt.
Zack Snyder új zombis univerzuma úgy bepörgött, hogy a következő felvonás trailere már be is futott, és nálunk magyar felirattal nézhetitek.
A Netflix-szel való együttműködése azonban nem csak arra terjed ki.
Majd egy hétig küzdöttek a srácok, de a Sanctum of Domination főellensége csak megadta magát.
Travis Scott után egy újabb világsztár tarthat koncertet a Fortnite világában.
A box office elemzésekből sosem elég, emellett Gore és Zsombor górcső alá veszik az Emmy-jelöléseket, és hogy etikus-e digitálisan visszahozni egy elhunyt színész a mozivászonra.
Három új színészt szerzett magának az HBO sorozata, akik között egy ismerős arc is felbukkant.
2006 óta készül a rajongói kiegészítő, melyben Tommy Angelóként járhatjuk be az ikonikus hajót.
Loki éppen körbeturnézza az összes olyan helyet, ahol promotálhatja a sorozatának utolsó epizódját, így persze Jimmy Fallonhoz is beugrott egy körre.
Közzétették az idei Emmy-díjátadó jelöltjeinek listáját, rajta nem várt nevekkel, és a Ted Lasso rajongók is örülhetnek.
Egy fontos momentumot változtathatunk meg, ha elég ügyesek vagyunk.
A Netflixre készült Army of the Dead után most egy sci-fi westernen dolgozik Snyder, ez is a streamingplatformra érkezik.
Nem pont úgy, ahogy szeretnénk, de így is elég jól fest a projekt.
Ian Grimm játékfejlesztésről szóló sorozata szintet lép, és megugorja az első évad minőségét?
Maga Űrlord, Chris Pratt mesélt erről Jimmy Kimmel műsorában.
Az új évadban ismét láthatjuk a szereplésével Golden Globe-ot és Emmyt is kiérdemlő John Lithgow-t.
A fekete-fehér képsorok után most a betűk repítenek vissza a sitcomok aranykorába.
Nem véletlenül került fel a 18-as karika a Gyilkos Halloween első kedvcsináló videójára, melyet magyar szinkronnal nézhettek meg nálunk.
Fekete Özvegy megtestesítője Jimmy Fallon műsorában bukkant fel.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)