Egy LEGO-készlet több fontos titkot is elárulhatott a Pókember: Nincs hazaút kapcsán
Látszólag megerősítést nyert például egy fontos MCU-s crossover.
Látszólag megerősítést nyert például egy fontos MCU-s crossover.
A Housemarque felvásárlásának bejelentését természetesen a cég japán Twitterén is meghirdették, de a logó nem stimmelt.
Végre hivatalosan is megerősítést nyert, hogy készül az Obisidian Entertainment sci-fi szerepjátékának folytatása.
Az NBA 2K22 mellett még három másik címről is mesél egy névtelen forrás, amit a Bloomberg újságírója is megerősített.
Az ügyben eljáró bíró határozottan visszautasította az újratárgyalás lehetőségét.
Az Oscar-díjas színésznő igyekszik formába jönni a várhatóan fizikailag is megerőltető forgatásra.
A Sony egyik illetékese kvázi megerősítette, hogy az új Pókember mozi végre valóra váltja a rajongók régi álmát.
Eddig is nyílt titoknak számította a dolog, de most már hivatalossá tette a Marvel a Disney+-os Moon Knight castingját.
Legalábbis most több forrás is megerősítette azt, hogyan született meg ez az új Ubisoft széria.
A régóta várt kiegészítőt nem fogadta kitörő lelkesedés.
Az oldal kommentárja szerint ezek a 19. század végéről és a 20. század elejéről származó felvételek bizonyítják, hogy már akkor is erős volt az emberiség testiség iránti igénye.
A Microsoft megerősítette, hogy nem fejlesztik tovább az eredetileg két kijelzős eszközökbe szánt sallangmentes operációs rendszert.
Korábban csak híresztelés volt mindez, most viszont maga Gal Gadot jelentette ki: Whedon azzal fenyegette őt, hogy gyötrelmessé teszi a karrierjét.
Maradjunk annyiban, nem sokakat ért meglepetés az Activision bejelentése miatt.
A Frontiernek több időre volt szüksége az új tartalmakhoz, ezt megkapták, és a türelem hamarosan kiegészítőt terem.
Jason Schreier ismét megerősítette, hogy belsős információi szerint javában folyik a Star Wars: Knights of the Old Republic felújításának fejlesztése.
A GPU-gyártó megerősítette, 2021-ben már nem lesz jobb a helyzet.
A Marvel még nem jelentette be a nagy hírt, de a kormányzati források megerősítették, forog a kamera, készül a She-Hulk.
Több, a Microsofthoz közeli forrás is megerősítette, hogy messze vannak még a nemrég bejelentett Xbox játékok.
Folyamatosan érkeznek az adatok a processzorgyártó legerősebb grafikus vezérlőjéről, ami erejét tekintve az RTX 3080 és RX 6800 XT-vel lehet egy szinten.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)