A lengyel kulturális minisztérium kitüntette Andrzej Sapkowskit
Az író önmagához hűen fogadta a díjat, nagyjából mintha citromba harapott volna.
Az író önmagához hűen fogadta a díjat, nagyjából mintha citromba harapott volna.
Liam Hemsworth debütált Geraltként, Cavill rajongói szkeptikusak.
Először láthatjuk a Henry Cavillt váltó Liam Hemsworthöt akcióban Geraltként.
Naná, hogy a közönségkedvenc Kökörcsinhez kapcsolódik majd a zenés betét.
A konkurens A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűiből érkezik Geralt új mentora.
Ráadásul azok, akik részt vesznek a közösségi finanszírozásban, egy exkluzív figurával is gazdagíthatják gyűjteményüket.
Shani is felbukkan majd az utolsó évadban, és már kiválasztották a színésznőt, aki játszani fogja.
A két író személyesen is ismeri egymást, de ez nem akadályozta meg Sapkowskit egy epés megjegyzés leközlésében.
Kiderült, miként ágyaznak meg az alkotók a Henry Cavillt váltó Liam Hemsworth érkezésének.
Kate Dickie számára nem ismeretlen a fantasy műfaja.
A Thronebreaker: The Witcher Tales játékosai már jól ismerik őt.
A Netflix adaptáció utolsó hajrája már teljes lendülettel készül, de az új főszereplőt trükkösebb volt lefotózni, mint gondolnánk.
Idén már magyarul is olvasni lehet az eredetileg lengyelül kiadott előzménysztorit.
Videóban mesélünk a legújabb Vaják animációs filmről.
A Vaják: Szirének a mélyből egy kifejezetten jó Witcher spin-off lett, ami pár apró gyengesége ellenére is próbál a rajongók kedvében járni.
Egyáltalán nem meglepő, hogy a Netflix addig ütné a vasat, amíg csak lehetséges.
Ríviai Geralt ezúttal a tengerparton igyekszik boldogulni, de a akad itt néhány bonyodalom.
A The Witcher: The Bear and the Butterfly egy érdekes küldetéssel kényezteti majd a világ rajongóit.
Andrzej Sapkowski visszatér a Witcher-univerzumhoz: az új regény, a Rozdroże Kruków Geralt tinédzser éveit mutatja be, amikor először lép a szörnyvadászok veszélyes útjára.
A Vaják világának rajongói szeretnének már visszatérni a Kontinensre, és egyes spekulációk szerint ez hamarabb megtörténhet, mint gondoljuk.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)