Az Awesome Games Done Quick 3 millió dollárt gyűjtött a rák elleni küzdelemre
Rekord mennyiségű adományt dobott össze a speedrunokra kíváncsi közönség, melyet a rendezvény szervezői jótékony célokra használnak fel.
Rekord mennyiségű adományt dobott össze a speedrunokra kíváncsi közönség, melyet a rendezvény szervezői jótékony célokra használnak fel.
1,3 millió játékot vásároltak dobozosan a britek, ami 22%-kal kevesebb, mint tavaly, de akkor több nagy név került a boltok polcaira.
Már ott tartunk, hogy az első helyezett csapat 15 millió dollárral fog hazamenni Sanghajból.
Bugha magasan verte a mezőnyt, abszolút megérdemelte a győzelmet.
A Rockstar játékából csak az elmúlt négy hónapban 10 millió példány talált gazdára.
Sokan akarták megnézni, milyen a Notre Dame a játékban.
A Facebook nagy leállása miatt a Telegram egyetlen nap alatt 3 millió új felhasználónak örülhetett.
Remekül fogy a Capcom zombis játéka, erről árulkodnak a most közzétett adatok is.
A Capcom legutóbbi nyilatkozatában azt állította, egy impozáns mérföldkőhöz érkezett a 30 perces demó.
A PlayerUnknown's Battlegrounds fejlesztőinek meggyűlt a baja a cheaterekkel, de a jelek szerint nem bántak velük kesztyűs kézzel.
Állítólag két éven át vásárolt a Pitchford család kártyájával, és nem csak apróságokat, hanem egy házat is.
A játék eredetileg egy elkésett április elsejei tréfa volt, aztán kiderült róla, hogy egyébként egy tök szórakoztató alkotás.
A Fortnite hivatalosan is a legnépszerűbb ingyenesen játszható játék, legalábbis ami a konzolokat illeti.
Két év alatt érte el ezt a szép számot a Pearl Abyss játéka.
A legfrissebb jelentések szerint még a bányászőrület ellenére is zsugorodott a videokártyák piaca.
Ahogy rohamosan növekszik a Battleground játékosainak száma, úgy pörögnek rá a játékra a csalók is. Most éppen 2,3 millió játékos van, van kiket kidobálni.
A Warthunderrel híressé vált Gaijin Twisted Metalra hajazó ingyenes játékára rengetegen pörögtek rá
Pörög a támogatás, az Obsidian úszik a pénzben, mi pedig egy remek RPG-re számíthatunk.
Nagyon szépen haladnak a Resident Evil 7 számai. Úgy tűnik, hogy van még igény borzongásra a Baker család szerető karjaiban.
A Wasteland 3-ra már több mint 3 millió dollárt dobtak össze a befektetők és a rajongók, amit újabb játékbeli apróságokkal hálál meg az inXile csapata.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)