A horrorrajongók most is megtöltötték a mozitermeket: a The Conjuring: Last Rites, avagy Démonok között: Utolsó rítusok elképesztő, 83 millió dolláros bevétellel nyitott Észak-Amerikában, ezzel új csúcsot állított fel a Warner Bros. és a New Line közös univerzumában. A korábbi rekorder a 2018-as Az apáca volt, amely 53,8 milliót termelt az első hétvégén, a mostani siker tehát minden várakozást felülmúlt. A stúdió eredetileg 50-60 millió közé tette a várható bevételt, de a hónapok óta tartó blockbuster-hiány, a széria iránti rajongói hűség és a pozitív szóbeszéd az egekbe repítette a jegyeladásokat.
A film nemcsak hazai fronton teljesített remekül: a nemzetközi piacokon 66 területen 104 millió dollárt söpört be, így a globális rajt elérte a 187 milliót. Ezzel még az Az: Második fejezet 92 milliós külföldi nyitányát is maga mögé utasította, ami újabb horrorrekordot jelent. A közönség tehát nem ijedt meg a vegyes kritikáktól, Patrick Wilson és Vera Farmiga visszatérése Ed és Lorraine Warren szerepében elegendő volt ahhoz, hogy a franchise történetének legerősebb rajtját produkálják.
A produkció költsége 55 millió dollár volt, így a haszon szinte garantált. A rendezői széket Michael Chaves foglalta el, aki már az előző epizódot is dirigálta, a háttérben pedig James Wan és Peter Safran producerként segítették a projektet. A Warner Bros. sorozatban hetedik alkalommal indított 40 millió fölötti nyitással filmet idén, ami példátlan teljesítmény egy hollywoodi stúdió történetében. A Démonok között: Utolsó rítusok sikerével a teljes univerzum bevétele már meghaladja a 2,3 milliárd dollárt, amivel a széria minden idők legjövedelmezőbb horror-franchise-a lett.
A mozis toplista második helyére a Disney különleges projektje, a Hamilton koncertfilm került 10 milliós bevétellel. Bár a Broadway-siker rögzített változata 2020 óta elérhető a Disney+-on, a nagyvásznon is szép közönséget vonzott, így várhatóan a tervezett limitált vetítési időn túl is műsoron marad. A harmadik helyet a Fegyverek szerezte meg 5,3 millióval, amely három hét alatt már 143 milliót termelt Észak-Amerikában. A Már megint nem férek a bőrödbe és Darren Aronofsky Rajtakapva című thrillere zárta az élmezőnyt.
A Démonok között: Utolsó rítusok nemcsak a pénztáraknál, hanem az egész iparágban új lendületet hozott, hiszen az augusztus gyenge időszaka után most ismét van ok az optimizmusra. A szakértők szerint ezzel a sikerrel tökéletesen beindult az őszi moziszezon, és a következő hetek premierjei is jó eséllyel profitálnak a horrorfilmek által generált lelkesedésből. A kritikai fogadtatás ugyanakkor megosztó: a Rotten Tomatoes oldalán jelenleg a 146 szakmai kritikus mindössze 55 százaléka értékelte pozitívan a filmet, miközben a közönség körében jóval kedvezőbb a kép, 79 százalékuk hagyott pozitív visszajelzést. Ez is mutatja, hogy a nézők továbbra is nyitottak a démonvadász Warren házaspár történeteire, függetlenül attól, hogy a kritika mennyire fogadja lelkesen az új epizódot.