Több film és sorozat is készül a Ghost of Thsushima alapján
A nagy hírről az első mozi rendezője számolt be.
A nagy hírről az első mozi rendezője számolt be.
Jótékonysági kihívás részeként készült el Tyler Green játéka, amit akár ti is kipróbálhattok.
Veszélyben van Oroszország feketepiaci kínálata az engedély nélküli hollywoodi filmekből, miután az egyik legfőbb beszállító a kalózok miatt felfüggesztette a tevékenységét.
Egy korábban még nem látott csomag szivárgott ki, a koncepció pedig nem tűnik rossznak.
Nagyszabású túlterheléses támadás áldozatává vált a Microsoft több alkalmazása is, csak most számoltak be erről.
Bizonyított forrás árulkodik a Bungie féle Marathon titkairól.
Alig két évvel a megalapítás után távozott az üzletág fejese.
Bizonyára négyszemközt is megköszönte a Netflix adaptációján végzett munkájukat, de a színész olyan kedves, hogy ezt megtette nyilvánosan is.
Új közönséget akar megszólítani a Riot Games, és a legegyszerűbb módját választotta ennek.
Brazíliában zajlik a Netflix TUDUM rendezvénye, de nem csak a helyszínen lévőknek jártak izgalmas új előzetesek.
A Microsoft gondoskodott róla, hogy az Xbox-tulajok ne unatkozzanak a hétvégén.
Pénzt számolhatunk és kreatívkodhatunk is majd egyszerre.
A Sony közleményben tisztázta az álláspontját az új megjelenésekkel kapcsolatban.
A Valve mind a vizuális körítést, mind a kódbázist felfrissítette. Egy kicsit minden szebb lett, és a keretrendszer egységesebbé vált.
A People Can Fly és a redmondiak megállapodása következtében erről a címről lemarad a playstationös közönség.
A profi cosplayer mindenkit lenyűgözött a Blizzard kollégáitól a rajongókig.
Ezzel ünnepli a Sony, hogy már egy év eltelt a PlayStation Plus átalakítása óta.
Vannak kisebb-nagyobb utalások korábbi epizódokra a Diablo IV elejétől a végéig, ez azonban némileg hangsúlyosabb.
Az Xbox Games Showcase Extendedben Dogtown kapta a főszerepet.
Treat Wiliams 71 évesen vesztette életét.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)