Óriási siker a Xiaomi új mobilja, pedig csak egyetlen országban kapható
Elképesztően sok Redmi K80 talált gazdára mindösszesen 100 nap alatt.
Elképesztően sok Redmi K80 talált gazdára mindösszesen 100 nap alatt.
Már tudjuk, hogy mikor számíthatunk az ázsiai márka következő nagy dobásaira.
Az ország egyik legjobbja 90 éves korában hagyott itt bennünket.
A Mate XT szó szerint megrengette a mobilok állóvizét Kínában, de mostantól globálisan is elérhető lesz jónéhány más Huawei termékkel egyetemben. A kérdés csupán az, hogy mennyiért, és hogy Magyarország is a térképen van-e.
Brian Molko egy koncerten mondott olyanokat Giorgia Meloniról, ami a jelek szerint pert érdemel.
Összeszedtük, mely sorozatok és filmek épp a legnézettebbek nálunk.
Az év egyik legnépszerűbb sporteseménye általában tele van kreatív és vicces reklámokkal, de ezúttal csak nagyon sok izzadságszagú AI hirdetést láttunk.
A semmiből jött AI titán nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet, ezért több ország is a tiltásán dolgozik.
Nem lehet vásárolni a PlayStation Store-ban, de a netkapcsolatot igénylő játékok sem működnek.
Új, budapesti márkaszervizet jelentett be az Acer Magyarország.
A Semmelweis Egyetemen végzett beavatkozások sikerrel zárultak.
A szankció nem az orosz gamereket akarja büntetni, hanem inkább az orosz hadsereget fosztaná meg egy fontos képességétől.
A Unitree G1 egy nagyon érdekes jövő első futára lehet.
A szigetországban a Ubisoft nyílt világú akció-szerepjátéka egy jelentős dologban különbözni fog a máshol kapható verziótól.
A techóriás professzionális fotós élményt és kiemelkedő tartósságot ígér már 100 ezer forint alatt is.
Így áll jelenleg a Max magyarországi nézettségi toplistája.
Van olyan ország, ahol nem jelenhet meg a Warhorse Studios nagyszabású szerepjátéka.
Izgalmas új projektek mutattak be a CES 2025-ön.
Az amerikai streamingpremier után jelentős késéssel a hazai előfizetőkhöz is megérkezik Fede Álvarez sci-fi horrorja.
A Netflix után a Mickey egeres cég is nekilátott kigyomlálni azokat a felhasználókat, akik nem az előfizető háztartásából nézik a tartalmaikat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)