Az Egyesült Államok a Starlink elfogadását szorgalmazza a kereskedelmi tárgyalások részeként
A Trump-adminisztrációval a jelek szerint úgy lehet majd előnyös megállapodásokat kötni, ha az ember beengedi a Starlinket a kapun.
A Trump-adminisztrációval a jelek szerint úgy lehet majd előnyös megállapodásokat kötni, ha az ember beengedi a Starlinket a kapun.
Wordle-lel és filmekkel készült a konklávéra az új katolikus egyházfő.
Ha minden igaz, akkor nagyon jó kezekbe kerül a Marvel új X-Men projektje.
A második évad második része óta erre vártak a The Last of Us-rajongók és mi is.
A Blizzard lövöldéjének fejlesztői csatlakoznak a WoW-ot pátyolgató társaikhoz.
A Randy Jobban Tudja mai adásának a minimap hiánya lesz a témája.
Ahogy egyes platformok egyre nyíltabbá válnak, úgy a Nintendo egyre szorosabbra húzza a pórázt.
Ritka, amikor egy-egy rendszeralkalmazást kiemelünk a sorból és külön is foglalkozunk vele. A Windows Fényképek viszont megérdemli a kitüntetett figyelmet.
Az előrendelők teljes visszatérítést kapnak.
A Mists of Pandaria Remix után sejthető volt, hogy visszatérnek a démonok is, de a Blizzard most hivatalosan is megerősítette a kiegészítő újrakeverését.
A Henry Cavill főszereplésével készülő reboot egy fontos mérföldkő előtt áll.
A Ray-Ben Meta szemüvegeihez hasonló eszközökről lehet szó.
Nagyon úgy fest, hogy a jövőt a passkey funkció fogja jelenteni.
Az eszköz számos specifikációja vált ismertté.
A színész állítása szerint lehetetlen lett volna kivitelezni, amit nem éppen szokványos módon bizonyított.
Az ember azt gondolná, ha már előrendel valamit, legalább a tesztelésben nem kell sorsolásra hagyatkoznia.
Valószínűleg nem ő az egyetlen, aki szívesen a kezébe venne egy remake-et.
Az Nvidia vezérigazgatója szerint aki nem ismerkedik össze hamar az AI-jal, hátrányba fog kerülni.
A gyártást már valaki másra hagyná, de a második rész újdonsága rengeteg kaput nyithat a franchise előtt.
Nem az eredetileg kinézett rendezővel, de készül az Evil Dead Burn című horror.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)