Szeretek néha a nyakamba venni olyan címeket, melyek máshogy nem kapnának figyelmet. A Pathologic széria például régóta a bakancslistámon volt, de Daniil Dankovsky hóbortos hétvégéje sem került volna elém, ha a szakmai kíváncsiság nem terelt volna az Ice-Pick Lodge irányába. A Paranormasight is egy hasonló projekt volt számomra: amikor a Mermaid's Curse trailerét megláttam, akkor már éreztem, hogy ez megint egy olyan furcsa rétegmóka, amibe bele akarok kóstolni, nem tudván persze, hogy ez a játék is rendelkezik már egy kiváló előddel. Szerencsémre a The Seven Mysteries of Honjo ismerete nélkül is izgalmas és egyedi élmény volt a The Mermaid's Curse, amit bár kevesek fognak végigjárni (pláne addig, hogy az összes befejezését lássák), de akik igen, azok maradandó élményekkel fognak búcsúzni Kameshima szigetétől.
Hozzatok papírt és ceruzát
A Paranormasight: The Mermaid's Curse tulajdonképpen a keveréke a klasszikus point 'n click kalandok fejtörőinek és a visual novel játékok struktúrájának. A történetet több különböző karakter szemszögéből figyelhetjük, de alapvetően Yuza Minakuchival indítunk, aki egy távoli kis sziget, Kameshima lakója. Yuza és barátja, Azami a nyílt tenger mélyén kutatnak gyöngyök és kagylók után, mert Yuza ama diver szeretne lenni: egy olyan "hivatásról" van szó, mely során a merülők tengeri kincsek után kutatnak. Hősünket nem csak azért vonzza a meló, mert élvezi a mély víz hűsítő ölelését, hanem mert le akarja győzni félelmeit, és nagymamája nyomdokaiba akar lépni. Elhivatottságát azonban egy megpróbáltató jelenés rázza meg, amikor első merülései során saját magát látja a mélység sziklái közül kinyúlva. A baljós kép környékbeli legendákat idéz fel és egy jövőbeli katasztrófát vetít előre.
Az első pár óra kérdések sorait halmozza: mi állhatott az öt évvel ezelőtti tragédiák mögött? Mi volt Yuza látomása? Ki ez a két fura nyomozó a szigeten? Elodázható-e egy újabb katasztrófa? És mégis ki a fene ez a Storyteller, aki úton-útfélen megállít bennünket, hogy mímelt udvariassággal segítse nyomozásunkat? A Paranormasight: The Mermaid's Curse az első pár órájában sokkal több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol, de a felvezetést követő fejezetek hamar beindulnak, és a négy főbb karakter vezetésével mindent szépen felgöngyölítenek. Mivel alapvetően egy visual novelről van szó, ezért az időnk többségét dialógusokban fogjuk tölteni, de a Mermaid's Curse azért igyekszik bedobni további elemeket is a figyelmünk lekötésére és az élmény felkavarására.
A játék mindjárt azzal indul, hogy egy nagyon szórakoztató kis merülős minijátékot pörgethetünk, ami során különböző tengeri lényeket gyűjtünk be, tapasztalati pontokat szerzünk, és felhúzzuk Yuza képességeit. Ahogy azonban elmélyülünk a történetben, úgy fel kell derítenünk adott helyszínek titkait, ki kell faggatnunk azok látogatóit és meg kell fontolnunk mindenki nyilatkozatait. Egy nyomozós horror meséről van szó, mi pedig igazából egy lélek vagyunk, aki emberről emberre száll, visszautazik az időben, felderíti a régmúltat és a jövőt, és összegyűjt egy hatalmas tudástárat, hogy aztán eljuthasson a játék különböző befejezései felé. Aki az egész történetet fel akarja göngyölíteni, annak pedig látnia kell az összes lehetséges lezárást, beleértve a True Endinget is, aminek feloldása egy embert próbáló fejtörő lesz még azoknak is, akik minden apró részletet felfedeztek, megjegyeztek és lejegyzeteltek.
Az mélység kékje
A Paranormasight széria kezdetben azért keltette fel a figyelmem, mert bár első ránézésre egy tipikus visual novelnek tűnik, a tálalása nagyon is sajátságos. A Square Enix nem akart túlságosan ráhasalni a horrorisztikus ábrázolásokra de a látvány, a menük és az egész játék struktúrája egy hátborzongató érzetet kelt, ami azonnal magával ragadja az embert, ahogy felkapja a kontrollert. A vizuális elemek nagy része nyilván rajzolt, hiszen ehhez a műfajhoz nincs szükség Unreal Engine 5-ös modellekre és környezetre, viszont az illusztrációk tervezői nyakon öntötték a statikus képeket a 2000-es évek elején használt vizuális trükkökkel, érdekes kameraállásokkal és különböző képernyő-szűrőkkel. Ezeknek köszönhetően sikerrel adták át a rejtélyek bizonytalanságát és a történetünk túlvilági eredetét. Ugyanakkor fel kell írnom egy piros pontot azért is, amiért a művészek kaptak egy kis szabadságot mókás arckifejezések és vicces szituációk megrajzolására is. Komoly történetet kapunk, tele ijesztő jelenetekkel, de azért a Paranormasight néha megenged magának egy-egy percnyi humort is a hangulat kiegyensúlyozása kedvéért. Egy horrorjáték atmoszférájánál persze a zenei körítés is kulcsfontosságú, és bár a Square nem adta kölcsön a fejlesztőknek a Final Fantasy bandáját, a háttérben megbújó feszült dallamok, gondosan elhelyezett hanghatások és környezeti zajok minden jelenetet megtöltenek élettel.
A fejlesztők remek munkát végeztek a hangulatteremtéssel, de nyomozós történetről lévén szó az információkhoz való hozzáférés is fontos és a Paranormasight rengeteget segít abban, hogy minden nyom minden pillanatban elérhető lehessen számunkra. Ahogy végigmegyünk a történeten, úgy nyílnak meg akták a narratívát körülvevő eseményekről, helyi legendákról és a karakterekről. Minden egy gombnyomásra lesz előttünk, ami abba a tévhitbe ringathatja az embert, hogy nem is kell jegyzetelnie. Ne higgyetek a mesélőnek: lesznek dolgok, amiket vagy meg kell jegyeznetek vagy le kell írnotok, különben lépkedhettek majd vissza a korábbi fejezetekre a kérdéseitek válaszait keresgélve.
A Paranormasight egy egyedülálló élmény, még műfaján belül is. Kétlem, hogy akkora bevételeket termelne, hogy a Square milliós forrásokat dobjon a csapatának nyakába, de remélem, hogy nem is fogja elkaszálni a szériát. Ebből egy hosszan tartó kis franchise lehet korlátlan lehetőségekkel, közepén egy természetfeletti szervezet mesélőjével. Ami pedig engem illet, én türelmetlenül várom a The Storyteller következő történetét.
