Hirdetés

Drágább lesz a Fortnite mikrotranzakció, mert hát az Epic nem bírja fizetni a számlákat

|

Valaki szánja már meg Tim Sweeney-t egy szál cigivel, vészterhes idők járnak.

Hirdetés

A Forntite csapata bejelentette a héten, hogy meg fogják emelni a V-Bucks árakat (illetve hát levágják az adott csomaggal vásárolható valuta mennyiségét). Az indoklás?

"A Fortnite üzemeltetésének költségei jelentősen megemelkedtek és az árak igazítása segíteni fog a számlák kifizetésében.

Mivel a világ egyik legnagyobb játékáról van szó, amit a világ egyik legnagyobb gaming vállalata gondoz, az indoklás keveseket hatott meg. Nagyon nehéz elképzelnünk a jelenetet, amikor szegény Tim Sweeney egy egyszobás lerobbant panel sarkában kétségbeesetten ölelgeti az utolsó üzemelő Fortnite szervert, ahogy a behajtók az ajtaját döngetik.

Hirdetés

A közösséget legalább ennyire volt nehéz meggyőzni az áremelés szükségességéről. Az emberek a Fortnite Crew előfizetéseik lemondására bíztatják egymást, és teljes bojkottot hirdettek, hogy jobb belátásra bírják a céget. Több évtizede figyeljük ezt a teret, és nem a bojkott sikerében kételkedünk, hanem abban, hogy bárki részt vesz majd benne. Ettől függetlenül nyilvánvalóan látszik, hogy a játékosok egyre inkább kezdik megelégelni a költséges kozmetikai cuccokat, a battle passel történő kavarásokat, és az egyre erősebb monetizációs taktikákat.

Az Epic Games egyelőre semmit nem reagált a háborgásra, de a sajtónak sem válaszoltak a bojkottal kapcsolatos kérdésekre. 

Beszélgetnél velünk erről a hírről?

Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)