Ahogy a propaganda, úgy a mesterséges intelligencia is azon igyekszik, hogy elmossa a határt a valóság és a fikció, illetve a valódi és a mű dolgok között. Az információ - legyen az bármilyen - viszont folyamatosan áramlik felénk mindenhonnan, és befogadóként egyre kevesebb szavunk van abban, hogy kíváncsiak vagyunk-e rá, hiszen már most bőven elegendő adatot adtunk az algoritmusoknak ahhoz, hogy áttörjék a pajzsainkat.
Ez a helyzet egy átlagos szürke hétköznapon is kellemetlenségeket okoz, de a 2026-os választás hajrájában olyan méreteket öltött, amit valójában lehetetlen egészségesen feldolgozni. Ebben a környezetben sokan egy egyszerűbb - vagy legalábbis fájdalommentesebb - megoldást választunk és már meg sem próbáljuk megérteni, ellenőrizni vagy egyáltalán megkérdőjelezni, amit látunk. Kicsekkolunk.
A pszichológiában ezt derealizációnak hívják, ami nagyon leegyszerűsítve egy olyan állapotot jelöl, amikor a külvilág irreálisnak, elmosódottnak vagy mesterségesnek tűnik. Amikor tartósan ki vagyunk téve ennek a környezetnek, akkor nemcsak az érzelmeinktől távolodhatunk el, hanem magától a valóságtól is.
Mert a propaganda nemcsak akkor működik, ha elhiszed, hanem akkor is, amikor annyira elfáradsz, hogy mindenből kicsekkolsz.
Ez egy lényegesen összetettebb társadalmi probléma, mint amit én - bármilyen szakirányú végzettség nélkül - alaposan körbe tudnék járni ebben a cikkben, ezért leginkább a saját tapasztalataimat és megélésemet tudom elétek tárni.
Hátha segít, mert én bizony nagyon elfáradtam és azt sejtem, hogy nem vagyok egyedül.
A mesterséges intelligencia mindenképpen egy paradigmaváltás (lesz) a társadalmunkban, kicsit olyan, mint az internet vagy a mobiltelefonok voltak és ennek a veszélyeiről, vagyis a veszélyeire való felkészületlenségünkről nagyon szeretnék majd írni nektek egy cikket, de most inkább közelítsünk rá az éppen aktuális propaganda részére, amit - minden mással együtt - turbóra kapcsolt az AI.
Azért működik ez most nevetségesen hatékonyan, mert az utóbbi évtizedekben alaposan megágyaztunk ennek a környezetnek. Az információs túlterhelés nem egy új probléma, a magamfajta millenniálok, akiknek együtt kellett gyorsulniuk a világgal, túlságosan is jól ismerik azt, amikor lényegesen több információ száguld feléjük, mint amennyit fel tudnak dolgozni. Öregszünk, na. A másik releváns faktor az, hogy a közösségi médiától, a streamingszolgáltatókon át a legeslegutolsó utáni politikusig, mindenki a figyelmünkért versenyez, amiről nagyon hamar kiderült, hogy egy véges erőforrás, ami jóval hamarabb elfogyott, minthogy a Netflix elkezdett olyan sorozatokat csinálni, amelyekre nem kell odafigyelni.
Ebbe, a már önmagában is egészségtelen környezetbe öntött Red Bullban feloldott amfetamint a mesterséges intelligencia és a takonygerincű közéleti szereplők hatalomvágya. Nem csoda, hogy fáradt vagy. Mert ha a végtelen felkavaró videó, félrevezető kép és AI generálta szöveg között azt mondod, hogy egész egyszerűen nem akarsz energiát fordítani arra, hogy kiderítsd, hogy mi igaz, nem feltétlenül vagy lusta. Sokkal inkább arról van szó, hogy egy olyan információs környezetben élsz, ahol még a szürke hétköznapokban sem tudsz két lábbal állni megkérdőjelezhetetlen tényeken, és ebben a bizonytalanságban bizony el lehet fáradni.
Nagyon nehezen tudok bárkit hibáztatni azért, hogy ebben a helyzetben automatikusan a kisebb ellenállás felé megy, tehát végül arra jut, hogy vagy mindent elhisz, vagy pedig semmit sem.
Ezzel viszont az a legnagyobb probléma, hogy pont arra a skillre nem kerülnek pontok, ami a legfontosabb lesz az egyre nagyobb káoszban: a kritikus gondolkodásra.
Jelenleg ott tartunk, hogy az egyértelműen hamis információk egyre kevésbé sokkolják az embereket, de ez hamar átválthat apátiába, ami pedig pont azt a közönyt szüli, ami miatt nagyon kevesen lesznek, akik szót emelnek az egyre több, egyre inkább egy kaptafára készülő, egyre lelketlenebb, de mégis egyre valóságosabb mesterségesen generált tartalommal szemben.
Ebben a környezetben a média és a politika is kihasználhatja a kognitív fáradtságot, a manipulált statisztikák, a kiragadott állítások vagy a kontextus nélküli információk könnyebben terjednek, ha az embereknek nincs energiájuk ellenőrizni őket. Főleg, ha ugyanaz az információ többször, többféleképpen, de mégis ugyanazzal a jelentéstartalommal jön szembe.
A propaganda működésének egyik kulcsa az ismétlés, mert több okos - és néhány kevésbé okos - ember is rájött, hogy az üzenet igazságtartalmától és a cáfolatok mennyiségétől függetlenül idővel kollektív emlékezetté válhat.
A kognitív fáradtság miatt sokan egyszerűen kivonulnak az információk értelmezésének folyamatából, és én valójában csak azért nem tettem meg, mert a munkám része, hogy feldolgozzam az információkat és felelősségem, hogy ebből csak azt adjam tovább, ami feldolgozásra érdemes. Vagy kattintást hoz. Na, ne köntörfalazzunk, itt nem gurul a rubel.
Ezzel együtt viszont a magánéletemben mesterségesen lassítottam le a folyamatokat, mert amíg a mesterséges intelligencia felgyorsítja az információ előállítását és terjedését, a feldolgozáshoz továbbra is idő kell, ezért igyekszem csak azt beengedni, ami vagy fontos, vagy csak épp találok időt berakni a megfelelő fiókba. Szerettem volna valamiféle kontrollt kialakítani a figyelmem felett, tudatosabban kezelni, vagy legalább részben magam eldönteni, hogy mire szánom és mennyi időt adok neki. A közösségi média szinte teljes visszaszorítása, a filmek, sorozatok és játékok átgondoltabb szűrése és az emberekre helyezett fókusz nekem segített.
De ez nagyon nehéz. Viszont nagyon szeretnék visszatalálni a valóságba.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!
