Fortnite-alapú videojáték hívja fel a figyelmet egy hatalmas egészségügyi veszélyre
A játékban meg kell menteni az emberiséget az antibiotikumoknak ellenálló baktériumoktól.
A játékban meg kell menteni az emberiséget az antibiotikumoknak ellenálló baktériumoktól.
A Riot Gamesnek fel kell kötnie a gatyáját: még a koreai liga meccseit sem nézték annyian, mint ezt a mobil mókát.
Olyan nevek erősítették a produkciót, mint Jeff Goldblum, de ez sem volt elég.
Régóta kérték már a tartalomgyártók a funkciót, most végre megkapják.
Erről indultak ugyanis pletykák a napokban.
Elmondjuk, mit tehetsz, ha már telepítetted a problémás verziót.
A Fidelity elemzőcég legfrissebb jelentése súlyos értékvesztésről árulkodik.
Nem csak a virtuális valóság került előtérbe a Meta 2024-es Connect eseménye során.
A vállalatnak nagy tervei vannak a Sucker Punch által gondozott franchise-zal.
A DigitalFoundry mágusai megvizsgálták a lebutított verziót.
Az még kérdéses, hogy a versenyek milyenek lesznek, de az tuti, hogy az új számban nem fogunk csalódni.
Egyelőre még várunk a hivatalos megerősítésre, de jól hangzik.
Egyes felhasználók már kipróbálhatják az Ask Music névre keresztelt mesterséges intelligencia alapú funkciót.
Egy fizikai kártyajátékról van szó, nem egy újabb digitális időnyelőről.
Az Instagram mostantól lehetővé teszi a kommentelést a történeteknél is.
A profiliga tagjait sokkolták a hírek, elmondásuk szerint mindenki ismerte az elkövetőt.
Ez egyben az egész sorozat lezárása is lesz.
Nem kell félmilliót leszurkolni egy minőségi panelért: az Agon elérhető árú OLED-kijelzője is ezt bizonyítja.
Azok, akiknek elveszett a mentése, játékbeli ajándékkal vigasztalódhatnak.
A Szólíts a neveden és A magányos lovas sztárja sokkal szerényebb életet él, amióta kegyvesztetté vált Hollywoodban.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)