A Roblox mindig is egy időzített bomba volt, de úgy néz ki, hogy a számláló most lejárt. A gyerekeknek szánt online homokozó tele van olyan személyekkel, akik ki akarják használni a kiskorúak uralta tér természetét, erre pedig több országban is felfigyeltek az illetékes szervek. Perek, felkérések és az elnök lemondását szorgalmazó petíciók között felröppentek a pletykák, hogy a kockabuli véget ér. Bezár a homokozó, és mindenkit haza küldenek.
A valóság (mint mindig) most is sokkal unalmasabb annál, mint amit a Facebook posztok és a reakcióvideók sugallnák. A tisztánlátás kedvéért érdemes összefoglalni a helyzetet, és gyorsan tisztázni, hogy nem, a Roblox nem fog megszűnni. Ettől függetlenül persze változások még lehetnek.
Igaz, hogy a Roblox bezár szeptember elsején?
A közösségi oldalakon ti is belefuthattatok az álhír kampányokba, melyeket most szeretnénk elhessegetni. Az olyan híresztelések, minthogy a Robloxot kitiltják egyes országokból, vagy hogy maguk a szerverek fognak lekapcsolni, mind hamisak. A játék szabályai változhatnak a következő hónapokban, ahogy a Louisiana állam által indított bírósági eljárás felpörög, és ahogy Chris Hensen "Hogy elkapd a ragadozót" című dokumentarista anyaga napvilágot lát. Ettől függetlenül se a játékhoz való általános hozzáférés, sem bezárás nincs jelenleg terítéken.
Oké, de mikor kapcsol le?
Amikor újságírók és médiaszemélyiségek elkezdték terjeszteni, hogy "nem, a Roblox nem zár be szeptember elsején", akkor nyilván felmerült a "oké, de akkor mikor" kérdés. Tény és való, hogy a játékot gondozó cég most mély gödörben van, de online terek túléltek már ezeknél nagyobb viharokat is. Egyelőre semmi sem indokolja a platform teljes lekapcsolását, és ahogy azt fentebb is említettük, a Roblox Corporation se annak nem adta jelét, hogy korlátozná a hozzáférést, sem annak, hogy leváltaná az elnökét.
Utóbbi esetlegessége egyébként nincs kizárva, hiszen ilyenkor egy cég döntéshozói szeretnek odadobni valakit a ragadozók elé, de jelenleg ezt az elképzelést sem támasztják alá konkrét bizonyítékok. A valóság az, hogy jelenleg semmilyen széles körű tiltás vagy leállás sincs tervben. Egyes terekhez és minijátékokhoz szigorúbb ellenőrzési eljárásokat vezetnek be, de valószínűleg itt meg is áll a történet.
Semmi spam, csak napi 2-3 értesítés Viberen, hogy képben maradj a játék- és filmvilág, a geek kultúra legérdekesebb híreivel.