A négy elem mestere ismét visszatért: Új előzetessel jelentkezett az Avatar: Seven Havens
Az Avatar-franchise története a távoli jövőbe vezet.
Az Avatar-franchise története a távoli jövőbe vezet.
A Sony hárít, Kojima felkészül.
A képregényipar gyásszal, dühvel és önvizsgálattal válaszolt 9/11-re.
Cikkünk a támadás kultúránkra gyakorolt hatásának állít emléket.
Ellenséges vonalak mögött.
A magyar filmipar rettenetes állapotba került az elmúlt években, Nagy Ervinék pedig már javában azon dolgoznak, hogy egy élhető rendszert hozzanak létre.
Egy nagy kataklizma felé tartott volna a sorozat.
Peter Levin szerint a kártyák akár globális fizetőeszközzé is válhatnának.
Az új folyamat pár gombnyomás és egy kis várakozás után minden gond nélkül átköltöztet bennünket.
A Control Resonant a PC-d barátja lesz, de amit megspórol a videókártyának, azt elveszi az SSD-től.
Úgy tűnik, sikerült rendezni a kreatív nézeteltéréseket.
Eddig sem volt kifejezetten erős az ár/érték arány, de az 50 százalékos ugrás után tényleg nagy Trump rajongónak kell lenni a megvásárlásához.
Guillermo del Toro sem akarta elhinni, hogyan készült az egyik jelenet.
A támadó szerint csak a biztonsági hibára akarta felhívni a figyelmet.
Michael Kelly egy olajipari nagyágyút alakít Taylor Sheridan sorozatában.
Óriási frizurák, farmerdzsekik, fakó színek és olyan portrék, mintha negyven éve kerültek volna elő a családi albumból. Az elmúlt napok egyik látványos közösségimédia-trendje mögött a ChatGPT képgenerátora áll, elmagyarázzuk, hogyan.
A legígéretesebb projektek további félmillió dollárt is kaphatnak.
A rendező nagyszabású kalózfilmet készít Hugh Jackmannel.
Az EA sokat javított a körítésen, a jégen kisebb a változás.
Az augusztusi rekordot Pókember és a Bosszúállók húzták fel.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)