DOOM - ezt hozza az új tartalmi frissítés
Aki már kicsit megunta a DOOM többjátékos részét, az most új kihívást találhat magának az Arcade módban.
Aki már kicsit megunta a DOOM többjátékos részét, az most új kihívást találhat magának az Arcade módban.
A Battlefield 1 korai vásárlói három nappal hamarabb kezdhették a lövöldözést, az adatok alapján pedig úgy tűnik, sokan éltek a lehetőséggel.
Egy tizenkét éves ötlet valósult meg a Doom II-es pálya formájában, aminek készítője több mint 300 órán át tökélestesítette alkotását.
Az EA korábban elárulta, hogy tőlük lehet majd saját Battlefield 1 szervereket bérelni, nemrég pedig leleplezték azt is, mennyiért nyújtják majd ezt a szolgáltatást.
Egy meccs után mindkét csapat tagjai reportolják a csalókat: ez olyan alap dolog, amit sose mulaszt el az ember. Ez azonban még nem védi meg az egyik felet attól, hogy elveszítse a meccset. De mi történik akkor, ha a játékosok kiegyeznek egy döntetlenben?
A budapesti Microsoft PlayIT Show látogatóit a többi izgalmas program mellett egy hatalmas, 16v16 Battlefield 1 összecsapás is várja. Most megtapasztalhatod, milyen a frontvonalban harcolni!
Nemrég véget ért a Payday 2-ben Hoxton házavató bulija, ami azt jelenti, hogy megérkezett az összes új tartalom, köztük egy klasszikus küldetés felújított változata.
A Capcom két új videóval jelentkezett, melyek a játék egyes részeiről mesélnek. Ha érdekel a Resident Evil 7 világa, akkor ez tetszeni fog.
3D-s nyomtatással készült az az Overwatch fegyver, amibe még néhány hangszórót is épített készítője, hogy akár Lúcio zenéjét is lejátszhassuk vele.
Amikor már azt hittük, hogy a mesterlövészes csoda megjelenési dátuma kőbe van vésve, jöttek a fejlesztők és megcáfoltak minket.
A Rainbow Six: Siege rajongók korábban is rengeteg izgalmas ötlettel rukkoltak elő, és Blackout játékmód is valami olyasmi, amit nagyon szívesen látnánk viszont a játékban.
A Warhammer: The End Times - Vermintide játékosai elsősorban a loot miatt indulnak újabb és újabb kalandokra, amiből most még többet szerezhetnek a frissen megjelent Quests & Contracts frissítésnek hála.
Az Overwatch játékosai néhány nap alatt annyira kiismerték a halloweeni PvE pályát, hogy már a főellenségek belépőjét teszik tönkre szórakozásból.
Az Overwatch fanokkal igencsak elszaladt a ló az Easter Egg keresésben: mióta a halloweeni event megkezdődött, az új játékmód hollóit mészárolják, remélve, hogy találnak valamit. Végül a Blizzardnak kellett közbelépnie.
Az Arkane Studios berkeiben úgy tűnik, nagy népszerűségnek örvend a virtuális valóságban játszódó Dishonored ötlete, de nem a már meglévő részek kapnának VR-támogatást.
Még egy teljes hét van Battlefield 1 megjelenéséig, de trial verziót próbálgatók életét már most megkeserítik az aimbottal és wallhackkel rohangálók.
A PC-s játékosok tegnap megkapták a Rainbow Six: Siege legújabb frissítését, és habár a Tachanka buff még mindig várat magára, érkezett néhány fontos változtatás.
Hosszú idő után először tavaly nem érkeztek új halloweeni tartalmak a Team Fortress 2-be, ez pedig idén is megismétlődik, a fejlesztők ugyanis máson dolgoznak. Azért a semminél így is többet kapunk.
Aki még mindig nem hagyta hátra a Battleborn szervereit, a mai naptól nem csak az új PvP móddal játszhat, hanem új sztori-küldetéseken is átverekedheti magát.
Kiderült, hogy tehetünk szert új felszerelésekre a Battlefield 1 többjátékos módjában.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)