Hirdetés

Ha túl sok káoszt okozunk a GTA 6-ban, a játék moralitásmérő „összetörhet”, és emiatt menthetetlenné válhatunk

|

A Rockstar új rendszere azt is figyeli, milyen bűnözőként viselkedünk.

Hirdetés

A GTA 6-ban nemcsak azt figyeli majd a játék, hogy követünk-e el bűncselekményeket, hanem azt is, hogyan viselkedünk bűnözőként. A Rockstar zárt körű bemutatóján részt vevő TGG szerint az úgynevezett Criminal Profile rendszer lényegében a Red Dead Redemption becsületrendszerének GTA-s megfelelője lesz, négy alapvető állapottal:

Professional, Aggressive, Violent és Psycho.

Ha pedig valaki minden határt átlép, még ennél is tovább zuhanhat. TGG beszámolója szerint létezik ugyanis egy további, egyelőre meg nem nevezett állapot, amelynél a moralitásmérő először repedezni kezd, majd végül teljesen összetörik. A Rockstar állítólag azt mondta neki, hogy ezt szándékosan nagyon nehéz elérni: olyan játékosok számára tervezték, akik tartósan és látványosan semmibe veszik a rendszer által figyelt erkölcsi határokat. Ha sikerül eljutni idáig, a játék egyszerűen felhagy a tetteink értékelésével, vagyis az adott végigjátszásban gyakorlatilag menthetetlenné válhat a karakterünk.

Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy a GTA 6 büntetni akarja azokat, akik a klasszikus GTA-módszert választva mindenhol káoszt rendeznek. A rendszer értesítései kikapcsolhatók, a Rockstar pedig kifejezetten úgy tervezte meg, hogy annak se kelljen folyamatosan a moralitásával foglalkoznia, akit ez egyáltalán nem érdekel.

Hirdetés

A Criminal Profile ráadásul nem pusztán az áldozatok számát nézi, hanem a körülményeket is. Ha például kirabolunk egy boltot, és valaki fegyvert ránt ránk, az önvédelemből történő megölése állítólag nem rontja ugyanúgy a megítélésünket. Ha viszont minden ok nélkül lelőjük a fegyvertelen eladót, vagy szándékosan eszkalálunk egy helyzetet, a profilunk egyre inkább a Violent és Psycho irányába mozdul.  Az is érdekes, hogy Jason és Lucia külön Criminal Profile-lal rendelkezik, vagyis a két főszereplőt teljesen eltérő módon alakíthatjuk. Az egyikük lehet kimért, professzionális bűnöző, miközben a másikkal akár teljesen elszabadulhatunk. Egyelőre nem tudni, hogy mindez milyen mélyen befolyásolja majd a történetet, és például a Red Dead Redemption 2-höz hasonlóan az endingre is hatással lehet-e.

A rendszer jól illeszkedik ahhoz, hogy a Rockstar a GTA 6-ban a korábbinál jóval több szerepjátékos elemmel kísérletezik. Jason és Lucia kapcsolatának alakulását például egy külön rendszer követi, miközben a Criminal Profile azt próbálja leképezni, milyen bűnözővé formáljuk őket. Az azonban továbbra sem világos, pontosan milyen játékmeneti vagy történeti következménye lesz annak, ha valakinek sikerül végleg összetörnie a moralitásmérőt.

A GTA 6 november 19-én jelenik meg PlayStation 5-re és Xbox Series X-re.

Grand Theft Auto VI
Ami tetszett
Ami nem tetszett
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)