Hirdetés

„Pedig szívesen dolgoznék” - Elliot Page-t nem keresik szerepajánlatokkal az Odüsszeia óta

|

Page Christopher Nolan filmjében tért vissza a rendező mellé, de a szerep egyelőre nem hozott neki újabb munkákat Hollywoodban.

Hirdetés

Elliot Page-nek jelenleg nincs nagyon munkája, de legalábbis nem szerződött még le a következő szerepére, hiába szerepelt Christopher Nolan nyári sikerfilmjében, az Odüsszeiában.

Az On Film… With Kevin McCarthy podcast műsorvezetője azt feltételezte, hogy a színész telefonja folyamatosan csöröghet az új ajánlatokkal, de Page szerint egyáltalán nem ez a helyzet és viccesen hozzátette, hogy ha valaki szerepet kínálna neki, nyugodtan felhívhatja.

Page az Odüsszeiában Szinónt alakította, ezzel a 2010-es Eredet óta először dolgozott együtt újra Nolannel, de ez a mostani forgatás egy nagyon más élmény volt számára. Pedig Szinón egy izgalmas karakter lett, akit a rendező alaposan átírt, hogy megalapozza azt az üzenetet, amit az adaptációjával át akart adni.

Hirdetés

Page elmondása szerint nagyszerű élmény volt az Eredet forgatása, és a rendezővel, valamint a szereplőkkel is szeretett együtt dolgozni, viszont akkoriban saját magával még nem volt kibékülve. Nem úgy a Junóban, ahol sokkal felszabadultabb volt és természetesebbnek érezte a szerepet.

Page 2020-ban bújt elő transzneműként, Nolan új filmjének forgatását pedig már jóval nagyobb belső nyugalommal élte meg. 

Úgy érzi, hogy a saját identitásával kialakított kiegyensúlyozottabb kapcsolata a színészi játékára is hatással van. Page szerint mostanra jutott el arra a pontra, amikor akár pályafutása legjobb alakításait is nyújthatná, de ehhez nyilván előbb meg kell találnia a megfelelő szerepet.

A színész már egészen fiatalon komoly figyelmet kapott a Cukorfalat főszerepével, a Juno pedig Oscar-jelölést is hozott neki, később pedig az Eredetben és Az Esernyő Akadémiában is fontos szerepet kapott.

Az Odüsszeia szereposztása körül több vita is volt, amiből Page is kapott, de a támadások nem befolyásolták a színész hozzáállását a munkához. 

Saját megítélése szerint szakmailag és emberileg is készen áll a következő kihívásra, most már csak egy megfelelő forgatókönyvnek kell elkészülnie és meg kell, hogy csörrenjen a telefon.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)