Az megvan, hogy Pókember eredetileg a borzasztóan hangzó Mosquito-Man néven született volna meg?
Stan Lee majdnem elgáncsolta a legnagyobb ötletét.
Stan Lee majdnem elgáncsolta a legnagyobb ötletét.
Az exkluzívan borzalmas rajzok készítésére használt szoftver sem ússza meg, hogy kikerüljön belőle az ember.
Már a TwitchCon előtt is figyelmeztették Clancyt, hogy nem lesz rendben a dolog, de nem hitt senkinek, amíg nem történt meg a baj.
Több, mint 3000 videót szedtek le, amit egy összehangolt kampány keretében terjesztettek a készítőik.
Nem kell mágia ahhoz, hogy azt érezzük, valamit most azonnal meg kell vennünk. De kell-e az a dolog nekünk úgy igazán?
Így végre oda került a Doom, ahol leginkább otthon érzi magát. Az űrbe.
Letartóztatták, ő beperelte a rendőröket, azóta pedig folytatja a békés tüntetéssorozatát.
A megannyi geek hobbiból a TTRPG lóg ki a leginkább. Ez a műfaj elviheti minden megtakarításodat is, de igazából egy fillér nélkül is belevághatsz.
SHODAN, a széria főgonosza nem olyan bénácska, mint a ChatGPT és társai.
A redmondiak szerint a Gaming Copilot nem adatgyűjtésre, hanem játékosok kisegítésére készült.
Az első film írója dolgozik az Ördög bújt beléd folytatásának szkriptjén.
Bart Layton rendezése olyan, mint egy Marvel-DC közönségtalálkozó, amin fellép Thor, Hulk, a kettővel korábbi Hulk apja, az eggyel korábbi Macskanő, valamint Druig, aki egy cameo erejéig volt már Joker is.
Noha hivatalosan nem ez a célja, eszközt ad a vezetők kezébe a Microsoft, amivel megfigyelhetik az alkalmazottakat.
A kormányzati digitális oktatási program látványos kudarcot vallott, az iskolai laptopok nagy része soha nem jutott el a tantermekbe, vagy ha igen, már használhatatlan volt.
A ROG Pelta mindent bevet, hogy elcsavarja a gamerek fejét és kiürítse pénztárcájukat. Kipróbáltuk, tényleg hozza-e azt a sokoldalúságot és teljesítményt, amit ígér.
Videón mesélünk nektek a szorgos hangyaként dolgozó Obsidian Entertainment játékáról, amely idén már a harmadik.
Strauss Zelnicknek sem könnyű eldönteni, hogy pontosan mit is gondoljon a mesterséges intelligenciáról, hogy mindenki boldog legyen.
Nem kell már sokat várnunk arra, hogy elmerüljünk végre a Mysteria Ecclesiae kínálta kalandokban.
A cég úgy döntött, hogy megold végre egy olyan problémát, ami ténylegesen fontos a felhasználói számára.
A brit felhasználókat emailben értesített a Spotify, hogy novembertől magasabb árat kell fizetniük.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)