Azt szeretem a tudományban, hogy tényleg minden apróságot meg lehet vizsgálni úgy, hogy rendesen kimutatható, kategorizálható legyen. Kutatók most éppen azt vizsgálták, létezik-e mérhető formában az a szomorúság, üresség vagy lelki lecsengés, amit sokan éreznek egy különösen erős, érzelmileg megterhelő vagy nagyon beszippantó játék befejezése után.
Biztosan te is láttál már olyan mémeket, hogy "vége a játéknak, most nem tudom, hogyan folytassam az életem". Na, erről van szó.
A jelenséget a szerzők "post-game depressionnek" nevezik, és ehhez egy külön mérőskálát is létrehoztak. Nyilván sokan éreztünk már ilyet, most már eltartott kisujjal beszélgethetünk róla akadémiai szinten.
A munka összesen 373 játékos adataira épült, és két külön vizsgálatban próbálta feltérképezni, hogy ez az élmény pontosan miből áll össze. A kutatók végül négy fő összetevőt különítettek el.
- Az első a játék körüli rágódás, vagyis amikor a sztorin, a karaktereken vagy a döntéseken még jóval a befejezés után is kattog az ember agya.
- A második a befejezés nehéz megélése, tehát maga az érzelmi lezárás.
- A harmadik az újrajátszás kényszere, amikor az ember nem azért indítaná újra a játékot, mert van még benne achievement, hanem mert egyszerűen nem akar elszakadni tőle.
- A negyedik pedig a "media anhedonia", vagyis amikor egy ideig semmi más nem tűnik elég jónak, mert minden más játék, sorozat vagy film csak halvány utánérzésnek hat.
Ez utóbbi különösen ismerős lehet annak, aki valaha is fejezett már be hosszú hetek fáradtságos játéka után egy erős RPG-t, majd öt perc múlva ott állt a digitális könyvtára előtt, mint egy frissen kidobott ex az utcán. Nem véletlen, a szerepjátékokban a játékos általában erősebben kötődik a karakteréhez, több döntést hoz, jobban beleéli magát a világba, ezért a leválás is keményebb tud lenni.
Fontos viszont, hogy a tanulmány nem állít olyat, hogy egy nagy játékélmény automatikusan depressziót okozna. A szerzők azt találták, hogy a post-game depression erőssége együtt járt erősebb depresszív tünetekkel, több ruminációval (vagyis a konkrét cél nélküli utólagos rágódással), érzelmi feldolgozási nehézségekkel és alacsonyabb jólléttel. De ők maguk is hangsúlyozzák: ebből nem lehet egyértelmű ok-okozati kapcsolatot levonni. Ettől még nem tudjuk biztosan, hogy a játék utáni üresség rontja-e a mentális állapotot, vagy eleve azok élik meg intenzívebben ezt az érzést, akik sérülékenyebbek erre.
Persze ettől még nem kell minden stáblista után pánikgombot nyomni. Az, hogy egy mű erős érzelmi nyomot hagy benned, önmagában nem betegség, hanem sokszor annak a jele, hogy működött a játék. Egy jó regény, egy kemény film vagy sorozat katartikus vége is simán képes gyászhoz hasonló lecsengést okozni, mert lezárul vele egy világ, amiben hosszú órákat töltöttél. A kutatók is inkább azt sugallják, hogy ez egy összetett, játékélményhez kötődő pszichológiai reakció, azt jelenti, hogy beleélted magad valamibe, van empátiád. Gratulálunk, emberből vagy.
Lennél a GS közösség tagja? Gyere a GS Party/Chat Facebook csoportba, dobj fel témákat, dumálj régi és új GS írókkal, olvasókkal!
Ami viszont már tényleg érdekes kérdés, hogy a játékipar mit kezd ezzel. A szerzők szerint az eredmények még etikai kérdéseket is felvetnek a játékfejlesztéssel kapcsolatban, vagyis azt, hogy mennyire kell figyelembe venni egy játék lehetséges mentális hatásait a tervezés során. Ez elsőre talán túl komolyan hangzik, de valahol logikus: ha ma már pontosan mérik, hogyan tart ott egy live service játék, hogyan köt magához egy karakter vagy mennyire nehéz kilépni egy világából, akkor előbb-utóbb erről nemcsak dizájn-, hanem felelősségi szempontból is beszélni kellene.
Nyilván nem fog senki, csak kellene.
