Wonder Woman - nem lesz plusz jelenet a stáblista után
A Wonder Woman készítői nem dobnak be egy extra jelenetet a film végére, hogy összekössék a filmet a DC univerzumának többi részével.
A Wonder Woman készítői nem dobnak be egy extra jelenetet a film végére, hogy összekössék a filmet a DC univerzumának többi részével.
Egy bug miatt sokan azt vették észre a Injustice 2 indításakor, hogy megszerzett szintjeik eltűntek, de viszonylag egyszerűen megúszhatjuk, hogy újra XP-t kelljen farmolnunk.
Két profi ugrott egymásnak Injustice 2-ben a hétvégén, a végeredmény pedig egy olyan meccs, amit még sokáig emlegetni fogunk.
Mint kiderült, az Injustice 2 moziszerű támadásai alatt is érdemes a játékra figyelni a menő animációk csodálatán kívül is, hiszen egy minijátékkal ekkor is befolyásolhatjuk a meccs kimenetelét.
Minden idők legjobb DC filmjének tartják az új mozit, ami egyszerre szórakoztató és szívhez szóló, vicces és inspiráló.
Bár még meg sem jelent, úgy tűnik, hogy a Warner Bros. annyira elégedett a Wonder Womannel, hogy áldásukat adhatják a folytatásra is. De előtte van még egy másik projekt.
A DC film egyik színésze meglepően nyilatkozott az idén debütáló filmről.
A Warner Bros. közzétette a Wonder Woman film legújabb előzetesét, ami cseppet sem marad el a korábbi kedvcsináló videóktól.
A Fighter Pack 1 két DC hőst és egy Mortal Kombat karaktert tartalmaz majd.
Miután szinte minden trailer végén nagyon rondán nézett ránk, már éppen itt volt az ideje, hogy Darkseid hivatalosan is bemutatkozzon.
A sztori trailer után most egy rendes játékmenet videót is kapunk a DC univerzum egyik legrosszabb arcának főszereplésével.
Jason Momoa Aquamanjének bőven lesznek ellenfelei. King Nereus is beugrik a buliba Dolph Lundgren alakításában.
Az IDC és a Gartner nem értenek egyet: az egyik szerint végre emelkedtek a PC-s eladások, a másik szerint 2007 óta most a legrosszabb a helyzet.
Tovább pörögnek a pletykák a Man of Steel 2 kapcsán, a legutóbbi szerint a Dwayne Johnson által alakított karakternek jócskán jut majd játékidő az Acélember folytatásában.
Természetesen nem maradhat ki az Injustice 2 felhozatalából Flash sem, aki a többi hőshöz és gonoszhoz hasonlóan egy ütős trailerrel mutatkozik be.
Egy újabb DC gonosztevőt mutat be részletesen a második Injustice játék új kedvcsináló videója.
Az Xbox One Elite kontrolleréhez hasonló testreszabhatósággal és sok más extrával mutatkoztak be a Scuf legújabb PS4 és Xbox One kontrollerei, amik az igazán hardcore játékosoknak szólnak.
A DC univerzum egyik legismertebb női karaktere is megkapta saját előzetesét, amiben mások mellett Harley Quinnt döngöli a földbe.
Az érdekes új élőlények mellett bekerültek még a lasszók, illetve a vízalatti bázisok építésének lehetősége is.
Zack Snyder eddig sem a hamar véget érő filmjeiről volt híres, ezt a trendet pedig Az igazság ligájával sem változtatja meg.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)