World of Warcraft: Legion

World of Warcraft: Legion kép

A World of Warcraft: Legion a Blizzard népszerű MMORPG-jének hatodik nagy kiegészítője. A sztori szerint az Iron Horde legyőzése közel sem jelenti, hogy Azeroth megmenekült volna, a Legionben ugyanis még nagyobb fenyegetéssel kell szembenéznünk, mint korábban valaha. Rengeteg népszerű karakter is visszatér a Warcraft univerzumból, élen Gul’Dannal, aki miután megmenekül Draenorból, kiszabadítja Illidant, de feltűnik Maiev Shadowsong, Sylvanas, Khagdar és Anduin Wrynn is. Az új, 110-es szintkorlátot a Broken Isles nevű kontinensen, a Burning Legion inváziójának központjában érhetjük majd el, amely veszélyt és ősi csodákat egyaránt tartogat a játékosoknak. A World of Warcraft: Legion kiegészítő egyik legnagyobb érdekessége, hogy az egyébként egymással viaskodó Szövetség és Horda helyett az egyes karakterosztályok összefogásából születő szövetségek kerülnek a középpontba. Az általuk vezetett harcokban nem csupán az olyan legendás fegyverek kapnak helyet, mint a Doomhammer, hanem az új karakterosztályhoz, a Demon Hunterhez tartozó karakterek is a segítségünkre lesznek.

Elolvasom a tesztet

World of Warcraft - így döntötte be a piacot a bármire költhető Token

Hír | 2017.03.09 18:05

A Blizzard ráeresztette a gyanútlan közönségre a mindenre elkölthető WoW Token rendszert, aminek következtében összeomlott az egész piac. Fekete kedd volt Azerothban.

Mától World of Warcraft aranyból is vásárolhatunk Overwatchban vagy Hearthstone-ban

Hír | 2017.02.06 22:08

Nem közvetlenül, de közvetetten ez a lényege a Blizzard új rendszerének.

Egy másik csapatot szabotált, ezért rúgták ki a legjobb WoW guild egyik tagját

Hír | 2017.01.28 13:48

A hardcore raidelés nem tréfa dolog, és egyesek bármire képesek, hogy az ő guildjük legyen az első, aki megöl egy bosst. Akár másokat is hajlandóak ellehetetleníteni.

World of Warcraft: Legion - ez vár ránk a 7.1.5-ben

Hír | 2017.01.09 15:04

Hamarosan itt van a kiegészítő első, kisméretű tartalombővítő csomagja, mi pedig összeszedtük nektek, hogy mi minden lesz benne.

A Mass Effect 2-höz hasonlít majd a World of Warcraft: Legion lezárása

Hír | 2016.11.08 14:11

A World of Warcraft nemrég kinevezett rendezője mesélt a 7.3-as patch tartalmáról, amiben a Lángoló Légió otthonának számító bolygóra, az Argusra merészkedünk majd.

World of Warcraft - így jótékonykodhatunk idén

Hír | 2016.11.05 20:10

Idén is támogathatjuk a beteg gyermekeket a World of Warcrafton keresztül, nincs más dolgunk, csak beszerezni egy egyedi petet.

BlizzCon 2016 - ez vár minket a World of Warcraft: Legion következő frissítéseiben

Hír | 2016.11.05 10:00

Még csak alig két hete jelent meg a 7.1-es frissítés, a Blizzard máris arról beszél, hogy mi vár ránk néhány hónapon belül. Összeszedtünk nektek mindent, amit a BlizzConon megtudtunk.

World of Warcraft: Legion - a Diablo rejtett teheneivel is meg kell küzdenünk?

Hír | 2016.10.30 09:34

A jövőre esedékes Diablo évfordulót lehetséges, hogy egészen különleges módon ünnepelhetjük majd a World of Warcraft: Legion-ben.

World of Warcraft: Legion - megjött a 7.1, Karazhan visszavár

Hír | 2016.10.26 11:15

Ha még nem tettétek volna, akkor itt az ideje elindítani a Battle.netet, frissíteni a WoW klienst, és elkezdeni az új küldetéseket.

World of Warcraft: Return to Karazhan - újabb videó készít fel a frissítésre

Hír | 2016.10.23 11:55

A Blizzard közzétett egy új videót a Legion első tartalmi frissítéséhez, amelyből megtanulhatjuk, hogyan éljük túl a Return to Karazhan kihívásait.

World of Warcraft - egy rejtett boss vár benneteket Gnomereganban

Hír | 2016.10.22 14:00

Az új frissítéssel rengeteg új tartalom jön, de egy régi instance is új uralkodót kapott. Endgineer Omegaplugg leverése nem lesz gyerekjáték.

World of Warcraft: Return to Karazhan - végre érkezik az új dungeon

Hír | 2016.10.16 09:14

A halloweeni eventek közepette fut be a World of Warcraft újabb frissítése, ami egy új dungeonnel, új küldetésekkel és még sok egyébbel bővíti a Legiont.

World of Warcraft - újra 10 millió felett az előfizetők száma?

Hír | 2016.10.05 12:30

A World of Warcraft: Legion sokakat visszacsábított Azerothba, a tavalyi évhez képest duplájára nőhetett az aktív játékosbázis mérete.

World of Warcraft: Legion - hamar lenyomták a raid új nehézségét

Hír | 2016.09.29 19:33

Nemrég aktiválták a készítők a World of Warcraft: Legion raidjének új nehézségi fokozatát, de a legkeményebb játékosoknak meglepően kevés idő kellett, hogy ezt a kihívást is teljesítsék.

World of Warcraft: Legion - nálunk miért nem ilyen reklámokkal hirdetik?

Hír | 2016.09.23 21:11

A World of Warcraft: Legion nyugati marketingkampánya elég komolyra sikerült, de Dél-Koreában sokkal viccesebb reklámfilmmel népszerűsítik az új kiegészítőt.

Magyar játékeladási toplista - Azerothban ragadtunk

Hír | 2016.09.12 21:32

Bár a World of Warcraft: Legion megjelenésének hetében értelemszerűen nagyobb számokat produkált, mint a második héten, azért így is előkelő helyen találjuk a kiegészítőt a heti játékeladási toplistán.

World of Warcraft: Legion - ennyi kelt el belőle az első napon

Hír | 2016.09.08 18:01

A World of Warcraft új kiegészítője sok játékost visszacsábított, az aktív előfizetők pedig nem is gondolkodtak azon, megvegyék-e. Vajon ez elég volt ahhoz, hogy jobban teljesítsen, mint a Warlords of Draenor?

World of Warcraft: Legion - a játékosok megtalálták a rejtett bosst

Hír | 2016.09.07 12:48

Az egész azzal kezdődött, hogy a játékosok elkezdtek felkutatni egy régi hippogriff hátast.

Megjelent a World of Warcraft: Legion társalkalmazás

Hír | 2016.09.07 11:47

Már otthonodtól távol is menedzselheted a Class Hallodat és láthatod, hogy milyen küldetések várnak rád a térképen.

World of Warcraft: Legion teszt - már megint démon a szomszédom

Teszt | 2016.09.05 22:26

A World of Warcraft: Legion rengeteg rajongót csalogatott ismét Azeroth földjére, hozzájuk hasonlóan pedig én is tovább gyarapítottam már-már megszámlálhatatlan játékóráim. Most pedig eljött az idő, hogy ítéletet mondjunk az új kiegészítő felett.

0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)