Ezzel a moddal Geralt még Tony Hawkot is lenyomná deszkázásban
Évek óta várunk már egy jó Tony Hawk játékra, de ezek szerint igazából csak arra volt szükségünk, hogy Geralt kapjon egy új képességet.
Harmadszorra bújhatunk kedvenc witcherünk, Ríviai Geralt bőrébe, hogy a királygyilkosságok után újabb grandiózus történetet göngyölítsünk fel és szörnyölő mesterségünket bevetve aprítsuk a bestét. A The Witcher 3: Wild Hunt nyitott, bejárható világgal próbálja elnyerni a játékosok szimpátiáját, ami 20 százalékkal nagyobb a riválisnak számító Skyrim univerzumánál. Rengeteg újdonságot és változtatást eszközöltek a fejlesztők a már jól bejáratott recepten, ennek köszönhetően megszűnnek a fejezetek és három, egymással szerves egységet alkotó szinten oldhatjuk meg a cselekmény szálait. Az elsőben a szabadidős tevékenységeknek (craftolás, szörnyvadászat, kisebb mellékküldetések) adózhatunk, a másodikban a nilfgaardi invázió következményeit egyengethetjük el, míg a harmadik és legfontosabb szinten Geralt személyes küldetését oldhatjuk meg. Olyan újdonságokat kapunk még a játék folyamán, mint - a teljesség igénye nélkül - a dolgaink cipelésére is alkalmas saját hátas, új fegyverek, új páncélok, borbélyok, jól áttekinthető inventory, a witcher-jelek tökéletesítése és ami a legfontosabb, az új szörnyek likvidálásának egyedi módjai. Ne feledjük az önálló játéknak is beillő kártyajátékot, a Gwentet sem. Ha szerepjátékról van szó, a lengyelek nem viccelnek!
Elolvasom a tesztetÉvek óta várunk már egy jó Tony Hawk játékra, de ezek szerint igazából csak arra volt szükségünk, hogy Geralt kapjon egy új képességet.
Egy új The Witcher 3 mod számos extra tartalommal bővíti a játék már amúgy is gazdag világát. Mintha csak egy nem hivatalos DLC lenne.
Hát persze, hogy a kádban fürdőző Geralt is benne lesz.
Ha eddig nem találtad volna elég nehéznek a The Witcher III: Wild Huntot, egy moddal Geralt alapvető szükségleteit is behozhatod a játékba, hogy még valószerűbb legyen a szörnyvadászat.
Az utóbbi évek egyik legszebb játéka most egy modder munkájának köszönhetően még a mostaninál is szebb lehet.
Kiderült, hogy az Xbox One X mellett a PlayStation 4 Pro változatot is feljavítja egy kicsit a CD Projekt Red.
Skacikpl lassan egy éve finomítja a First Person modját, amivel egészen új élménnyé válik kedvenc RPG-nk.
Andrzej Sapkowski ezerszer megbánta, hogy nem jutalékért adta el szellemi termékét.. A The Witcher-széria sikerét látva a CD Projekt RED-nek viszont bőven megérte minden ráfordítás.
Kevés videojáték dicsekedhet el azzal a kiváltsággal, hogy bakeliten is meghallgathatjuk a dallamait, de a zseniális The Witcher 3: Wild Hunt bizony közéjük tartozik - megérdemelten!
A CD Projekt Red közzétette a 2017 első negyedévére vonatkozó pénzügyi adatait, amiből meglepő dolgok derülnek ki.
A Netflix egészen sajátos adaptációra készül, ugyanis egyszerre inspirálta Andrzej Sapkowski remek Vaják-regényei, valamint a CD Projekt RED világhírű videojátékai is.
Nagyon-nagyon durva PC kell ahhoz, hogy a játék 7680x4320-as felbontásban, legmagasabb beállítások mellett, 60 fps-sel fusson, és ahhoz is, hogy az így rögzített gameplayt megnézhessük. De megoldható.
Egy új modnak köszönhetően a szörnyvadásznak többé nem kell kardjával hárítania a nyílvesszőket.
A Witcher könyvek elég jól mentek a játék megjelenése előtt is, és azóta is szépen fogynak. A sztori írója, Sapkowski azonban mégsem elégedett, és úgy érzi, a játékok beárnyékolják a sikerét.
Az ikonikus pillanatot megörökítő, rendkívüli alkotást még Triss vagy Yennefer is szívesen kitenné a polcra.
A Witcher széria rajongói látszólag nagyon szívesen visszatérnének egy újabb kalandra ebbe a világba, de ennek a megvalósítása a készítők szerint nem állhat egy számozott folytatás kiadásából.
Befutott a CD Projekt RED 2016-os évre vonatkozó pénzügyi jelentése, amiben lenyűgöző számok állnak a Witcher 3 és az egész széria teljesítményével kapcsolatban.
Andrzej Sapowski úgy gondolta, a The Witcher játékok nem lesznek sikeresek, ezért részesedés helyett fix összeget kért a jogokért. Mostanra egy kicsit megbánta.
Az elmúlt pár hónapban rengeteget növekedett a CD Projekt értéke, mely ezzel Lengyelország egyik legértékesebb vállalatává vált.
Maradjunk annyiban, hogy Geralt szinkronhangja, Doug Cockle néha kellemetlenül érezte magát a Witcher 3 szinkron munkálatai közben.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)